Szilvaleves, avagy hogyan éljük túl az afrikai eredetű hőhullámot

Természetesen gyümölcslevessel, sőt mi több, egyenes szilvalevessel. Így augusztusban. Platnyit tíz percnél többet nem kell használni, és a behűtött végeredmény mindent feledtet az emberrel. A ragacsos kánikulát, azt hogy éjszaka alvás helyett csatakos izzadságban forgolódás van, és azt is, hogy az ember egész nap ventillátor/légkondi/kereszthuzat kellemes és huzatos társaságában kénytelen múlatni az időt. Vagy ami még rosszabb: dolgoznia kell. Ahelyett, hogy a lesötétített lakásban kuksolna. Vagy hasalna a Balaton partján. Bocsánat, ebben a negyven fogban konkrétan BENNE a Balatonban.

Én nem nyavalygok, mert otthon lehetek (még egy darabig), állóventillátor és nyűgös kisgyermek kellemes társaságában, de azt kell mondjam, szilvaleves akkor is jól esik. Minden helyzetben. Nosza!

Piacra fel, főzzetek levest! (Gombócot és lekvárt tartogassuk a hűvösebb napokra.)

Ímhol:

Szilvaleves, ami lehet krém, vagy nem krém, de mindkét esetben hidegen a legjobb

Hozzávalók:

60-65 dkg szilva - tisztítatlan, magozatlan súly - ajánlott beszerzési helyek: piac, zöldséges néni/bácsi, nagymami/dédi kertje, szomszéd néni/bácsi ajándéka, felajánlása (Tudjuk, leszedjük szívességből, kapunk valamennyit ezért ajándékba, a többi megy a cefrébe, pálinkának.)
10-14 dkg cukor - lehet fehér, lehet barna, lehet vegyesen - én ez utóbbit preferálom 9 dkg fehér, 5 dkg barna arányban (A barna az nálam a demerara, mert az lelhető fel a környék összes diszkontjában és a lakótelepi szupermarketben.)
1 db valóságos citrom - héja is, aki szeretné, annak leve is
1 teáskanál őrölt fahéj - ó kéj, ó, mámor
2-4 db szegfűszeg - aki nem szeret egész darabokkal találkozni a levesében, az törje össze mozsárban, vagy használja az őrölt változatot, mondjuk egy negyed kávéskanálnyit
1 csomag vaníliás cukor - ez ugye 10 gr, úgyhogy ebből jön ki 15 dkg-ra adott esetben a leves cukortartalma (akinek ez már túl sok, az ezt a hozzávalót nyugodtan elhagyhatja)
1 kávéskanál vanília aroma - burzsujok természetesen a "mesterséges" változatok helyett használhatnak igazi vanília rudat is
1 kis doboz natúr joghurt (150 gr) - adjunk az egészségnek, cukornál meg becsukjuk a szemünk. :)

Elkészítés:

1. Fent jelzett beszerzési helyek valamelyikéről beszerezzük a szilvát, és pálinka helyett levest főzünk belőle. Mmmm, mmmm. Gondolkodunk egy picit a lekváron, de hőmérő higanyszála eltérít eme nemes elhatározásunktól. Maradunk a levesnél, azt nem kell órákon át kevergetni, és egyből be lehet falni. Na jó, csak kicsit kell várni. Amíg jó lehűl.

A legmacerásabb meló a szilva megtisztítása. Elsőként jó alaposan megmossuk. Ha megmostuk, akkor eldöntjük, hogy időnként kézimunkázunk (magozás), vagy végig késsel nyomulunk. Tegyük meg azt a szívességet magunknak, hogy megpróbálunk magvaváló szilvát szerezni a leveshez. Ezzel sokkal könnyebb dolgozni, és nem - szó szerint - késsel kell kioperálni a magot szegény szilvából.

Kést természetesen alkalmazzuk, mert szerintem így a legkönnyebb elfelezni, majd negyedelni a szilvaszemeket. A munkamenet az alábbi: szilvát megfelezzük, ahogy tudjuk, eltávolítjuk belőle a magot, majd a feleket ismét felezzük, csinos negyed-szeletkéket alkotva. Ha nagyszemű a szilvánk, akkor a feleket vághatjuk háromba is. Hamarabb megfő. (Nem mintha olyan sokáig tartana a főzés, akár egész szemek esetén is.)

Ha ezzel megvagyunk, akkor feltakarítjuk a disznóólat, kezet mosunk, és közben csendesen átkozódunk, mert a szilva három-négy napig úgyis otthagyja a nyomát a kezünkön és ujjainkon.

2. Keresünk egy közepes méretű fazekat, ami természetesen fedővel is rendelkezik. Én a két és fél liter folyadék befogadására alkalmas fazekamat használtam, nagyszerű mindennemű levesezéshez.

Örülünk, mert még semminek sem gyújtunk alája. Bezony. Csak előbányásszuk az összes ízesítőt a konyhaszekrényből/kamrából, és megpróbáljuk kihorgászni hűtő legaljáról a citromot. Ez utóbbit jó alaposan mossuk meg. (Már volt róla szó, hogy kezelik a felületüket valamiféle viaszos anyaggal, ami nem túl egészséges, ezért fontos az alapos citrom-mosdatás: én megdörgölöm enyhén mosószeres szivaccsal, majd a lehető legforróbb vízben alaposan leöblögetem. Lehet csutakolni körömkefével, ezzel-azzal, ki hogy szokta. Aki meg akarja a maceráktól kímélni magát, az vegyen kezeletlen bio-citromot. Nem igényel nagy utánajárást, még a lakótelepi szupermarketben is lehet kapni.)

Szóval: szilvát áthelyezzük a fazékba borogatás módszerével. Kimérjük a cukrot, és ráöntjük. Aki használ, az most adja hozzá a vaníliás cukrot is.

Jöhet a megmosdatott citrom. Lereszeljük/kiskéssel lekapirgáljuk a sárga héját, és beleszórjuk a fazékba. Mehet utána a szegfűszeg és a fahéj.

Namármost: citromlé. Én nagyjából 1-2 evőkanályni mennyiséget használtam a leveshez. (Természetesen a lekopasztott citromból, és nem homi üveges változatból.) Viszont ettől picit savanykás lett a leves. Aki nem szeretné, hogy nagyon érezhető legyen benne a citrom, az hagyja el a levet, és kicsit kevesebb héjat reszeljen bele. (Ne az egész citrom héját, hanem csak a felét, vagy háromnegyedét.)

Citromlé után jöhet a vanília aroma, és két-két és fél deci víz. Az egészet alaposan összekeverjük, és most állunk neki meleget csinálni a tűzhelyen. Közepes, vagy közepesnél kicsit magasabb fokozaton (villanytűzhelyen 6 és 8 környékére lőjük be, attól függően, hogy mi mit vagyunk képesek a melegben elviselni) odatesszük a megízesített és felvizezett szilvánkat főni. (Ennyi cukorból, vízből, na meg az ízesítőkből nagyon kellemes, eszméletlen aromájú szirupszerű levünk lesz, és a szilva ebben fog pár perc alatt puhára főni. Konyhába pedig a markáns fahéj és citromillat miatt a negyven fok mellé beköltözik rövid időre a karácsony.)

A szilvát azért ne hagyjuk teljesen magára, kétszer-háromszor kukkantsuk be a fedő alá, és kavargassuk át. Nem karamellt készítünk. Kevergessük meg alaposan. Kevergetés után pedig utaljunk ki magunknak egy kis előleget: nyalogassuk le a fakanálról a rajta maradt levet. Mmmm, mmmmm.... kit érdekel kánikula, ha ilyet is lehet főzni, ugyebár.

Nagyjából 7-8 perc alatt puhára is fő a szilva, elzárhatjuk alatta a meleget. Onnan tudjuk, hogy igazán jó, hogy lepöndörödik róla a héja. Ezt mindenkinek az ízlésére bízom: ha akarjuk ripityára is főzhetjük, de adhatunk neki kevesebb időt is, és akkor jobban egyben maradnak a szemek.

3. Főzni többet nem kell, már csak egy kellemes joghurtos "habarás" vár ránk. Első körben felöntjük a puha szilvát 7-8 deci HIDEG vízzel. Ezzel kicsit lehűtjük, és nem fogja a leves összekapni a joghurtot, amikor belekeverjük.

Csak figyelmeztetésképpen írom: ne közeli lejáratú joghurtot használjunk, mert nem főzzük meg. Gondoljuk végig, hogy hányszor ebédelünk/vacsorázunk belőle, meddig fog kitartani, és úgy válasszuk ki a joghurtot a hűtőből.

A habarás nem klasszikus, mert nem használunk lisztet. Egyszerűen kiborítjuk a joghurtot egy mérőkancsóba, hozzáadagolunk 2-3 merőkanálnyit az enyhén meleg/langyos levesből, és alaposan összedolgozzuk. Erre legideálisabb a habverő, de ha nincs kéznél, akkor a kanállal történő - minél alaposabb - kevergetés is megteszi. A feljavított joghurtot aztán visszaöntjük a levesbe, keverünk rajta párat a fakanállal, örülünk, majd bedugjuk a fazekat a hűtőbe, hadd hűljön ideális fogyasztási hőmérsékletre.

Aki gondolja, az úgy is készítheti, hogy joghurt nélkül lehűti a levest, és a hideg leveséhez dolgozza hozzá a joghurtot. Ilyenkor eltérő hőfok miatt nincs csomósodásveszély, de aki biztosra szeretne menni, az úgy dolgozzon, mint a hőkiegyenlítéses habarásnál.

A levest ezzel késznek is nyilváníthatjuk, aki krémlevesnek szeretné, az nemes egyszerűséggel turmixolja le, és néhány tejszínhabpamaccsal, vagy szeletelt-pirított mandulával, félbevágott szilvaszemekkel együtt szolgálja fel a műértő közönségnek. Alkohol nagy barátai kevés szilvapálinkát is belefőzhetnek, kevésbé szofisztikáltak meg pohárban kínálgassák az ebéd elé. Vagy mellé. Vagy utána.

4-6 személyes adag: mi ketten ettük három napig. És a pikantériája? Napról napra sötétebb színű lett a szilva héja miatt. És finomabb is, mert tökéletesen összeérett. Vágjunk bele, mert pofonegyszerű, és a végeredmény felér egy Balatonban hasalással.

Mákos-citromos piskóta, avagy Donal Skehan rulez, de adóbevallást nem vállalok

Namármost. Minden Jamie-vel kezdődött. Mit ahogy gondolom sok mindenkinél. Jöttek a könyvek (a számla, meg a gondnok, a mikulás, a megszokás és az unalomblokk), aztán jött Judit is. Meg az ő könyvei. Aztán beköltöztek a főzős magazinok, az újságból kivágott receptek, és jöttek a blogok, ahol ugye az ember utánanéz.

Aztán jól rákattan az ember mindennemű műsorra, újságra, blogra, ahol leginkább főznek. Aztán főz is belőlük veszettül. Vagy nem. A kellő inspiráció viszont ott van. Kap ihletet, vagy ötletet, aztán gyorsan összeüt valamit. Nálam mindig van, aki megadja a lökést, és konkrétan ötletrohamokat okoz. (A főzésre-sütésre váró ötletmorzsákat pedig feljegyzem a rózsaszín Micimackós füzetbe, ami már betelt, azért újat kellett nyitni. Aú.)

Most teljesen új kedvencem van: Donal Skehan, tudjuk, a srác a fakanállal. És tévedés ne essék, nem a ködös Albionból jött, hanem - míly meglepő - Írországból. Épp ezért én képtelen vagyok kiejteni a nevét. 

S miért ő az új kedvenc? Mert a külföldi sztárséfek "egyszerű" receptjei azért nem annyira egyszerűek. Mert lehet, hogy csak négy-öt hozzávaló kell hozzá, de abból az egyik minimum báránycomb, aranydurbincs, madagaszkári vaníliarúd, vagy thai zöld currypaszta. Ami nem is lenne gond, ha ott lógnának a hentesemnél a kampókon a szebbnél szebb báránycombik. De az én hentesemnél csak szebbnél szebb kolozsvári szalonnák és pár házi kolbászok lógnak a kampókon. Igaz, töménytelen mennyiségben. És perpillanat fogalmam sincs, hogy Tatabánya 40 kilométeres körzetében valaki egyáltalán meg tudná nekem mondani azt, hogy honnét boltolhatnék aranydurbincsot. Vagy setétbarna muscovado cukrot. (Most nem nyitok értekezést egyes, esetlegesen mégis fellelhető hozzávalók áráról, amelyek leginkább a csillagos eget verdesik.)

Meg aztán, akinek ez a tanult szakmája, az könnyen mongya mindenre, hogy egyszerű. Szakmámból adódóan - most jól lebukok - én is simán megcsinálok egy személyi jövedelemadó bevallást, míg ez többdiplomás, többnyelvvizsgás ismerőseimnek gondot okoz. (És nem korlátozott észbeli képességeik miatt. Hanem mert nem ezzel foglalkoznak napi szinten.) 

Ezért lett Donal az új kedvencem. Bár külföldi, a receptjeiben szereplő hozzávalók nem teljesen elérhetetlenek, még itt, vidéken sem. Arról nem is beszélve, hogy tényleg egyszerűek. Ugyanis a Wikipedia szerint Donal nem szakács, szakmája szerint, hanem fiúbanda-tag és televíziós személyiség. Meg fotós, mégamellett. A blogját 2007-ben indította, amelyből 2009-ben megszületett első szakácskönyve is.

A bizonyíték az egyszerűségre? Az, hogy a tévében látott receptet szélsebesen lejegyzeteli az ember lánya, mert tudja, hogy minden lapul a hűtőben-kamrában hozzá, aztán később csekkol a neten (mert a a tévében nem adták meg az összes hozzávaló mennyiségét), majd minden különösebb nehézség nélkül megsüti ezt a csodálatos mákos-citromos piskótát.

További előny: nagyon kellemes süti-alap, ami csak úgy kelletti magát arra, hogy további ízesítésekkel és hozzávalókkal kísérletezzen vele a lelkes szakácsnő. Vagy szakács. Vagy fiúbanda-tag. :)

Addig is jöjjék az alap változat, azaz:

Mákos-citromos piskóta

Hozzávalók:

100 ml natúr joghurt - azok nagy örömére, akik nem rendelkezenek mérőkancsóval: a sima, 150 gr-os natúr joghurt hogyhogynem, pont 100 ml. Szóval méregető-fóbiásoknak mondom: egy sima doboznyi joghurt.
3 nagy tojás - nem pedig a miniméretű teszkógazdaságos. Miután klassz EU szabály folyományaként a tojásokat is méretezni, meg jelölni, meg matricázni, meg egyesével vonalkódozni kell, ezért ha azt mondjuk a zöldséges néninek, hogy "L"-es tojást kérünk, akkor tudni fogja, mit kell adnia. (Érdekes módon a házitojások, amiket vonalkód nélkül tojnak ki a vidám tyúkok, azok mindig akkorák, hogy nem férnek bele a tojástartóba. Ők még biztos nem hallottak az EU-ról.)
1 teáskanál vaníliakivonat/aroma - kinek mi lapul a fiók/kamra mélyén
2 citrom - leginkább a héja. Ha neadjisten véletlenül csak egy darab citrom kallódna a hűtő sarkában, akkor az is elég. Citromtalansági válság miatt ne adjuk fel piskótasütési álmainkat. Én is csak egyet tettem bele, mert a másikat botor módon elhasználtam tejjába. (Rásegítettem az ízekre egy kis citromlével. Senki sem reklamált, hogy ugyan már, hol marad a sütiből a másik citrom haja.)
20 dkg cukor - itt most minden vonalaira vigyázó egyén csukja be a szemét, nyeljen egy nagyot, és barátkozzon meg a mennyiséggel (vagy egy bourbon vaníliás cukor, és akkor csak 19 dkg cukor)
11 dkg sima liszt - ez rendben is volna
11 dkg teljes kiőrlésű liszt - akinek nincs, annak itt is sima. Legalább szép sárga lesz a piskótája, nem pedig négerbaba, mint az enyém.
1 evőkanál mák - mikor beleszórtam a tésztába, én ezt a mennyiséget keveselltem, ezért tettem hozzá még egy kanállal. Ezt mindenkinek a finnyájára bízom, én imádom a mákos dolgokat, főleg, ha lehet utána fogat mosni. Pozitív hír: nem kell darálni, mehet a maga természetes valójában a sütitésztába.
csipet só
2 teáskanál sütőpor
fél teáskanál fahéj (elmaradhat) - az eredeti receptben nem szerepel, én tettem bele, mint mániákus fahéjazó
100 ml olaj - azaz egy deciliter (gyk), napraforgó. Olívát nehogy, mert az túl intenzív ízű.

Elkészítés:

1. Szokásos: sütőt előmelegítjük 180 fokra. Aztán derékig elmerülünk a konyhaszekrényben, és keresünk kettő azaz kettő darab mély tálat. Az egyik lehetőleg keverőtál legyen, mert habverőzni fogunk.

Szerencsére villamos gépezetekre nincs szükség, ezért alulfelszerelt háztartások is bátran hozzáfoghatnak a piskótasütéshez. Egy darab habverő azért legyen kéznél.

Az egyik tálban majd a nedves, a másikban a száraz hozzávalókat fogjuk összekeverni. (Végén összeborítjuk és örülünk. Kevés ettől egyszerűbb süti-készítési módszer van.)

Szóval: a nedveseket fogjuk vadul összekeverni, ezt lehetőleg a nagyobbik tálban végezzük el. Kezdet kezdetének belepottyintjuk a doboz joghurtot. Hurrá. Semmi bonyolult. Na, majd most. Jönnek a tojások. Namármost: a tojásokat akár EU-s tyúk tojta, akár nem, lehetnek romlottak. Ezért kezünk ügyébe készítünk egy poharat. A tojásokat egyesével törjük fel, és öntsük laza csuklómozdulattal a pohárba. Ha rendben van, akkor mehet a joghurthoz. Pozitív hír: szétválasztani nem kell, mint a klasszikus piskótatészta esetén.

Ha tojások rendben landoltak a tálban, akkor beleszórjuk a vaníliakivonatot, illetve aromát, és a vaníliás cukrot (amennyiben használunk). Ha már használunk, akkor Bourbon-vaníliás cukor legyen, és ne csak az etilvanilinnel ízesített változat. Az eredeti recept sem használ igazi vaníliarudat, de aki szeretne, az akár tehet is bele.

Ha ezzel megvagyunk, akkor halált megvető bátorsággal beleszórjuk a gigászi mennyiségű cukrunkat a tálba, aztán megpróbálunk megnyugodni, és nem a rátartin legszűkebb ruhácskánkra gondolni. Rendben.

Cukormennyiség miatt zaklatott lelkiállapotunkat helyreállítandó citromok héját fogjuk lereszelni. A módszer fakultatív, és a háztartásunk felszereltségétől függ. Aki reszelővel szereti, az csinálja azzal, akinek nem áll rendelkezésére ezen eszköz, az az élesebbik kiskéssel kaparja le a citromok héját. Természetesen mindkét esetben törekedjünk arra, hogy a citromok keserű, fehér héját már ne kapirgáljuk bele lelkesen a tésztába. Aki szeretne, az csavarhat egy kevés levet is hozzá. Ne sokat. Főleg ne magokat. Két-három evőkanálnyi citromlé bőven elég lesz.

Ne kavarjuk rögtön össze, hanem készítsük a kezünk ügyébe, amíg elrendezzük a többi dolgot. Hogy miért? Mert amíg kimérjük a szárazakat, meg sütőpapírozunk, meg ilyesmik, addig a cukor vígan leül a keverőtál aljára, és eshetünk neki habverővel még egyszer. Minek fáradjunk duplán, ha nem muszáj?

2. Szóval következzenek a szárazak. Lisztet aki akarja szitálja, aki, nem akarja, az nem szitálja. Megmondom őszintén, én csak akkor szitálok, ha a recept kifejezetten előírja, bár a design-cukrászdás Horváth Eszter aszongya, hogy mindig kell szitálni a lisztet, mert  így levegő kerül a szemcsék közé, és ettől puhább lesz a süti. Ám legyen. Én aszondom Nektek, hogy ez legyen fakultatív program. Donal nem szitált a tévében, ezért most én sem. Egyszerűen belemértem a tálba kétféle lisztet, és hozzászórtam a csipet sót, a két teáskanál sütőport, és mivel nem bírtam anyai örökségemmel, ezért némi fahéjat is.

A mák, mint mondottam volt, mehet bele eredeti valójában, ízléstől függően egy vagy két evőkanállal. Ha neaggyisten, csak boltilag bezacskózott, darált mákunk van otthon, használjuk nyugodtan. Nem fog összedőlni a világ, és kardjába dőlni a süti.

A száraz összevalókat nyugodtan összekeverhetjük, ott nem fog semmi leülepedni a keverőtál aljára, amíg mi a konyhában töketlenkedünk.

3. Mielőtt a piskótát véglegesen összeállítanánk, kotorjuk elő azt a tepsit, amiben majd meg szeretnénk sütni. Eredetileg nem tepsiben készül, hanem ún. kenyérformában. Tudjuk, abban a helyes alkalmatosságban, ami egy rövidebb őzgerincformára emlékeztet, és trapéz formája van. Mondhatjuk édes-kenyér formának is. (Biztos van valami hivatalos neve, mint minden vacaknak ezen a világon.)

Nekem olyanom nincs, ezért előbányásztam a sütőkeretem. Kérem szépen, a sütőkeret az bizony egy igen hasznos találmány. Tényleg. Ugyanis a sütés-főzés során nagyon fontos a tepsi mérete. Most nem arra gondolok, amikor kekszet, vagy linzerkarikákat, meg ilyesmiket kell sütni. Hanem amikor "egybefüggő" süteményeket kell alkotni, amelyet mi szeretnénk kedves családtagjainknak felszelni (kockákra, rombuszokra, paralelogrammákra, és kellemesen amorf formájú trapézokra). Lajos Mari és Stahl Judit is mindig megadja a használandó tepsik méretét (nagyon helyesen), így legalább tudja az ember lánya, hogy a végeredménynél mire számítson. A halálom, ha nem adják meg a méretet, csak annyit, hogy az elkészült tésztát tepsibe öntjük, és megsütjük. És mekkorába? Hússzor harmincasba, ötvenszer negyvenesbe, huszonháromszor harmincnégyesbe? Nem mindegy. Krónikus adathiány miatt már sikerült egy centi "vastag" piskótalapot sütnöm, dugámba is dőltem azonnal. (Azért feltaláltam magam, mert megfeleztem ezt a lapot, és némi lekvár segédletével összeragasztottam az így kapott két fél-lapot. Azért az angol királynőnek nem tálaltam volna fel tejja mellé, de itthon elment.) Tehát, azért nem mindegy, mert tepsiméret komolyan tudja befolyásolni a végeredményt, pláne, ha azt szeretnénk, hogy sütink hasonlítson is a szakácskönyvben látott fotóhoz. Arról most nem is ejtek szót, hogy az egy centi magas piskóta hamarabb átsül, mint a négy-öt centis. Ugyebár.

És miért nagyszerű a sütőkeret? Mert beállítom egy mezei tepsibe, és állítható oldalainak köszönhetően a receptben megadott méretre tudom igazítani a keretet. Nem kell százharmincféle méretű tepsit tárolni a lakásban, hogy garantáljuk magunknak a megfelelő sikerélményt. Beszerezni sajna nem egyszerű, mert én eddig csak az Aldiban találkoztam vele. (Lidl újságban is hirdetik néha.) Csapjunk le rá, mert nem nagy beruházás. Kemény 1500 ft. Olcsóbb, mint egy jobb minőségű tepsi. Széles körű felhasználást most nem is említem, mert én már lasagnét is csináltam a segítségével. (Oda is hússzor harmincas kellett volna, és összvissz kettő darab téglalap alakú tepsim van, amelyek még sose stimmeltek a szakácskönyvben - esetlegesen - megadott méretekkel.)

Az a bizonyos keret

Szóval: tepsivel jól eleresztett háztartások vegyék elő az édeskenyér-formájukat, vagy a hússzor harmincas (vagy ettől picit kisebb/picit nagyobb) tepsijüket. Alulfelszereltek, akut tepsi-hiányban szenvedők, és sütő-keret hiányosak se essenek kétségbe. Kerítsenek egy közepes méretű fazékot, amit nyugodt szívvel betolhatnak a sütőbe, mert semmilyen alkatrésze nincs műanyagból. Különös tekintettel füle ne legyen. Mármint műanyag.

Akármit használunk, lehetőleg sütőpapírozzuk ki. Akinek papírja nincs, az zsírozza/margarinozza/vajazza ki az alkalmatosságát, amit használ (vékonyan), majd lisztezze ki. Kevés liszttel. A kevés az mondjuk egy evőkanál. A maradékot meg ütögesse ki a tepsiből a mosogató felett.

Ha előkészítettük a sütőalkalmatosságot (amivel egyesek biztos vicces negyedórákat fognak eltölteni), akkor álljuk neki a piskótatészta végleges összeállításának.

4. A végleges összeállítás. Kezünk ügyébe készítjük a száraz hozzávalókat tartalmazó tálat, kimérünk egy deciliter olajat, és leakasztjuk a kampóról a szimpatikusabbik habverőnket. Most esünk neki a nedves hozzávalókat tartalmazó tálban elhelyezkedő, kissé magába roskadt alapanyagoknak, és heves habverőzéssel teljesen homogén masszát hozunk létre belőlük. Nem kell fehéredésig, meg méret megtriplázódásáig verni, elég alaposan összedolgozni, hogy a cukor egy része feloldódjon benne. (Az egész úgysem fog, és ha otthagyjuk, klasszul leül az aljára.)

Ha ezzel megvagyunk, akkor ne ábrándozzunk, hanem több részletben adagoljuk hozzá a mákos lisztet. A több részlet az egynél mindenféleképpen több. Ne spóroljunk a lépésekkel. Eszközhasználat kétféle. Első két részlet (ez nálam két-két evőkanálnyi mennyiséget jelentett) még prímán beledolgozható a tojásos-cukros keverékbe a habverővel. A maradék liszthez vegyünk elő egy tiszta/tisztának tűnő fakanalat. Ne olyat amivel legutóbb fokhagymás rántást/babgulyást kevergettünk. Szaglásszuk meg. A legenyhébb illatú pont jó lesz. Ne örüljünk meg annyira a tiszta fakanálnak, hogy hirtelen a maradék liszt egyben landol a tálban. Nem. Annak is adunk két-három részletet. (Aki elbambul, és végig habverőt használ, az jól megszívja, mert egy idő után csak rácsomósodik a liszt a habverőjére, és vért izzadhat, míg a szálak közül az otromba galacsinokat kipiszkálja, és eldolgozza a félig kész sütitésztában.)

Ha az összes lisztet eldolgoztuk a nedves hozzávalókkal, akkor beleöntjük az olajat a tálba, és a fakanál, no meg némi izommunka segédletével, teljes mértékben beledolgozzuk a tésztába.

Ha megvagyunk, akkor örülünk, odalibegünk a tepsinkhez, és jól beleöntjük a masszát. Ha beleöntöttük, akkor kicsit simítgassuk egyenesre a tetejét, hogy aztán szívünk minden büszkeségével betolhassuk a forró sütőbe.

5. A sütit 180 fokos sütőben kell sütni, nagyjából ötven percig. Itt nyer értelmet az, hogy én miért futtattam a (rög)eszmét a megfelelő tepsiméret fontosságáról. Donal eredetileg - szemmértékkel saccolva - fele ilyen széles, de dupla magas formában készíti a piskótát. Annak kell is ötven perc. Ennek a verziónak elég nagyjából harmincöt perc is. Mint tudjuk, az én sütőm vicces kedvű, ezért nem úgy melegít, ahogy kéne, nekem persze megint több idő kellett.

Ne essünk kétségbe. Süssük, és időnkét vessünk rá egy pillantást. Ha a teteje aranybarna, akkor kerítsünk egy hústűt, vagy teszem azt, egy fogpiszkálót, és végezzünk tűpróbát. Ha a piskótába szúrt eszköz tisztán jön ki, akkor kész, boldogan lekapcsoljuk a sütőt. Ha olajos tésztától csicsog, akkor letépünk egy méretes darab alufóliát és segédeszköz (fogókesztyű) segítségével a tepsire tapasztjuk, majd vidáman sütjük tovább. Hasznos dolog alufólia alatt sütni, mert a sütink átsül, de a teteje nem fog szénné égni. (Okosak most biztos kitalálták, hogy nekem szükségem volt alufóliás segédletre.) Normál esetben azért amikor a sütik teteje szép színt kap, akkor már a belsejük is jó szokott lenni, főleg ha követjük a sütésre előírt összes instrukciót. Ha valakit ez is igen érdekelne, akkor középső magasságon süsse a piskótáját, a tökéletesség érdekében.

Ha kész van, akkor kiügyeskedjük a keretből/tepsiből/kenyérformából, és boldog megelégedettséggel, párás tekintettel megszemléljük. Boldogok vagyunk, mert ha jól dolgoztunk, akkor nem csak egy centi vastag csík fog árválkodni a tepsi alján. És még tojásokat se kellett szétválasztani hozzá. Hurrá!

Bekeretezett süti

Keret nélküli süti

Namármost, a díszítés. A blogban szereplő eredeti változat ún. icing-cukorral készített díszítéssel szerepel. Donal a tévében már citromos szirupos locsolgatást emlegetett. Kinek mi fekszik, én a porcukorra szavaztam. Mint itt már egyszer mondottam volt, imádom a kész sütitornyokat porcukorral meghinteni. Ezen jó szokásomról most sem mondtam le.

Szeletelést mindenkinek a finnyájára bízom, lehet vékony, lehet vastag téglalapokra, amilyen mintát a nagykéssel képesek vagyunk alkotni. Azért vérünket ne ontsuk a kész sütire, ezért a konyhai késes jártasságunknak megfelelő szeleteteket hasítsunk ki a piskótából.

Következzék a ráadás. Ismét megcsináltam, ezúttal mák nélkül, cseresznyés pitének. Áááá-áááá. Nagyszerű lett. Annyi változtatást eszközöltem az eredeti mákos változathoz képest, hogy nem használtam teljes kiőrlésű lisztet, csak 22 dkg simát, és a kész piskóta tetejét feldíszítettem 35 dkg kimagozott, felezett cseresznyével. (Amit még a piskóta összeállítása előtt kimagoztam, és összeforgattam egy evőkanál liszttel és egy teáskanál fahéjjal.)

Nosza, piskótára fel, garantált a sikerélmény. Az ízélmény sem lesz utolsó. Mindkét esetben kellemesen házias sütiket gyömöszölhetünk magunkba, és elábrándozhatunk a fogyókúra teljes hiábavalóságáról.

Ánizsos almaleves, avagy élet a fahéjon túl

Imádom a gyümölcsleveseket. Télen-nyáron. Újabb és újabb - joghurtos - vizekre evezek velük. Az almalevest többször próbáltam, de sosem lett az igazi. Volt krém változat tejszínnel, többféle gyümölccsel turbózott joghurttal, mézes, cukros, őrölt szegfűszeges. Nem lettek rosszak, nem lettek rosszak, de nem volt az igazi. Valami kis plusz mindig hiányzott.

Szokás szerint térdig gázoltam otthon az almákban, és vészesen közeledett a natúr joghurtok lejárati ideje is (hóvégéről nem is beszélve), amikor meghomályosodtam: teszek bele ánizst, aztán majd meglátjuk. Megláttuk. Azóta csak így készítem, és eszméletlen finom. Ez volt az a kis plusz, ami hiányzott belőle korábban. (Azt most nem részletezem, hogy ippeg a helyes kis fűszertartóim tetejéről türülgettem lefele lelkesen a port, amikor észrevettem, hogy hát nekem hányódik itten ánizs is, há' miért nem használom. Aztán jött a szokásos villámcsapásszerű megvilágosodás, hogy miért ne mehetne belőle egy kevés almalevesbe. Na ugye.)

Imádom a fahéjat, nagyjából minden édes dologba teszek belőle, de van, amikor elfér neki is egy kis plusz segítség. Ánizs jelen esetben magasabb szintre emelte a házias almalevesemet.

Ímhol:

Ánizsos almaleves

Hozzávalók:

65-70 dkg alma (tisztítatlan súly) - szokás szerint: ami éppen otthon előfordul, amit itt-ott rokonylátogatóban ránksóztak, vagy önnön magunk beszereztünk zöldségestől/piacról. Almával engedékeny leszek: beszerezhetjük hiper/szuper/lakótelepi vagy egyéb, kisebb-nagyobb méretű boltból. Jelen esetben sárga almát használtam, nálam ilyen-olyan okokból ez fordul elő nagyobb számban. Nem baj, ha kissé szottyos, úgyis megfőzzük őket. (Sőt, leves, meg süti a legjobb arra, hogy kissé puhulásnak induló almáinkat gyorsan elhasználjuk.)

teáskanálnyi vaj v. margarin (kb. 2 dkg) - olajak felejtősek. Almaleves nem rántotthús.

4 evőkanálnyi cukor - nálam kettő fehér, kettő barna felosztásban. Barna nem karamellel színezett izé, hanem lehetőleg nádcukor (finomítatlan demerara nagyjából minden szupermarkatben/diszkontban beszerezhető). Egészségtudatosak se nagyon vetemedjenek mesterséges édesítőkre, nekik a mézet ajánlom, szintén 4-5 evőkanál mennyiségben.

1 kávéskanál őrölt fahéj

5-6 db egész szegfűszeg - aki nem szeret vele találkozni levesben, az használjon kb. fél kávéskanálnyi őröltet

fél kávéskanál ánizs - ezt kicsit később mozsár segítségével összetörjük, ne egy az egyben hányjuk bele a levesbe (ügyeljünk rá, hogy ne keverjük össze a kinézetében kissé hasonlatos köménymaggal, mint egyszer tette az én emberem. Tojásleveskébe nagy lelkesedéssel majdnem belehintette az ánizsomat, de szerencsére még idejében közbeléptem.)

fél csipet só - igen. Jamie, Judit és Gordon óta tudjuk, hogy minden édes valamibe kell egy pici só, mert az igazán kihozza az édes ízeket. Én aztán hiszek nekik, ezen ne múljék.

1 citrom, leginkább a héja, lehetőleg lereszelve - természetesen zacskós változatot gondosan mellőzve.

2 doboz natúr joghurt (dobozonként 150 gr) - az egészség és egyszerűség jegyében

Elkészítés:

Előrebocsájtom, hogy almalevest készíteni pofonegyszerű, és ugyebár a hozzávalók sem fognak nagy anyagi ráfordítást igényelni. Végeredmény messze meg fogja haladni a belefeccölt munkát és anyagiakat. Időfaktorról most nem is beszélek, harminc percél többet nem kell ráfordítani. (És ebbe már beleértem a hámozást, szeletelést, főzést is. Aki persze annyira béna, hogy kötözésre szorul reszelés/püfölés/késsel való munkálkodás miatt, az számolja rá a plusz kórházi kitérőket is.)

1. Kezdetnek brutálkodunk egy sort: késezünk és törünk-zúzunk. Almákat gondosan megmossuk, kicsit leszárogatjuk, aztán kotrunk éles kiskést. Kiskéssel nekiesünk, gondosan meghámozzuk őket, felezünk, aztán megyedelünk, kikapjuk a magházukat. A negyed almákat nagyjából egyforma, számunkra szimpatikus kockákra/szeletkékre vagdossuk. Ha vékonyak a negyedek, akkor én csak háromba aprítom őket, ha vastagabbak, akkor a negyedeket elfelezem, és nyolcadokat vagdosom háromba-négybe. (Mindig csak az a fránya matek!)

Ha almákkal megvagyunk, és vért se hullajtottunk érettük, akkor gyorsan megdolgozzuk az ánizst. Természetesen legjobb a mozsár. Nem kell ripityára ütni, elég kicsit megütögetni, hogy felszabaduljanak belőle az illatok, aromák. Mozsár hiányában egy tiszta vágódeszkára szórjuk ánizsunkat, és egy nehezebb tárgy (úgymint sodrófa) segítségével kicsit ütögessük meg. Azért a konyhában ne hányjuk szét az egészet, próbáljuk egy helyben tartani őket.

Ennyit az előkészületekről.

2. Keresünk egy fazékot. Fedővel. Lehetőleg akkorát túrjunk, amibe belefér bő két liter folyadék. Turmixolni nagyon nem fogunk, úgyhogy erre nem szükséges plusz helyet hagyni a fazekunkban.

Bemelegítjük a tűzhelyet közepes (villanyoson 5-6) fokozaton, ráhelyezzük fazekat, és belepottyintjuk mind a két deka vajat. Vajat gondosan felolvasztjuk, majd rádobjuk a kínnal-keservvel felvagdosott almát. Kicsit átforgatjuk rajta, de éppenhogy: kettőt kever, aztán jöhet a többi alkatrész.

Az almára rászórjuk a cukrainkat/mézet, az őrölt fahéjat, utánaküldjük a szegfűszeget, az összetört ánizst, végül a lehelethalvány félcsipetnyi sót is.

Fakultatív tevékenység következik: citrom héjának lereszelése. Aki reszelővel szeret tevékenykedni, az még tűzhely bedurrantása előtt reszelje le citromhajat, aztán adhatja a többi ízesítővel az almához. Aki késsel szereti (mint én), az vegye le a melegről a fazekat, és kapargassa bele a gondosan megmosott citromról a héját. (Természetesen reszelés előtt is mosunk, felületkezelés esetén meleg vízzel, szivaccsal. Kezeletlen citromokat elég kissé meglögybölni folyó víz alatt.)

Akár így, akár úgy, citromhéjazás után összeforgatjuk az egészet, pár percig kevergetjük (nehogy a cukor miatt odakapjon), és ha már szép fényesek az almakockák, illetve a cukor sem maradt meg egyben felismerhető szemcsékben, akkor ráöntünk két deci vizet.

3. Lefedjük a fazekat, és takarék fokozaton puhára pároljuk-főzzük az almát. 10-15 percnél ez nem fog többet igénybe venni. Az idő attól függ, hogy harsogóan ropogós, vagy már magától is kissé puhulásnak indult almákkal dolgoztunk-e. Nem célunk az, hogy rommá főzzük az almákat, mert természetükből fakadóan ugyebár nyers formájukban sem szokás szalmonellát kapni a gyümölcsöktől. Ezt tartsuk szem előtt a főzés során. Ízlés dolga, hogy ki mennyire szeretné puhára: van aki nem szereti, ha péppé főzik a gyümölcsöket a levesben, van aki pedig gutaütést kap attól, hogy még gyakorlatilag az eredeti, roppanós formájukban fordulnak elő. Én az arany középutat szoktam választani: felismerhető, de nem teljesen nyers almadarabok, azért kicsit rágni is kell, nemcsak fogínyhez tapasztva nyelvvel összenyomni. (Majd ha egy szál fogunk se lesz, akkor német háziasszonyosan fogom péppé főzni az almákat.)

4. Ha ízlésünknek megfelelő állagúra és állapotúra főztük az almát, akkor a tűzhelyet elzárjuk, a továbbiakban nem lesz szükség rá. Magunk elé rántjuk a fazekat, és a kész almát felöntjük 7-8 deci HIDEG vízzel. Azért hideg, hogy ne kelljen külön hűteni, ennyitől is bőven langyosra hűl.

5. Végső lépésként joghurtozunk. Elővigyázatosságból persze itt is úgy járjunk el, mint habarásnál, nehogy véletlenül a magasabb hőmérsékletű leves jól összekapja a tejterméket.

Szóval: kiöntjük egy szimpatikus mérőkancsóba/edénybe a két doboznyi joghurtot. Segédeszköz (hosszú nyelű kanál) segítségével dobozokat gondosan kitakarítjuk. A joghurtba belemerünk egy-két merőkanálnyit a kész levesből, és alaposan eldolgozzuk. 

A mérőkancsó tartalmát aztán belefolyatjuk a levesbe, és óvatosan - almákat kímélendő - elkavarjuk. Aztán megelégedéssel konstatáljuk, hogy HURRÁ, készen is vagyunk. Természetesen megkóstoljuk, és amennyiben szükséges, akkor kevés cukorral utánaízesítjük.

Aki nem bír az anyai örökségével, az le is turmixolhatja, hogy aztán kis csészében felszolgálja vacsoravendégeknek, hogy ímhol, milyen klassz alma-krémlevest tud ő rittyenteni fél kézzel odakenve.

Négy normál adagnyi leves lesz belőle. Könnyed leves, ezért kicsit erőteljesebb főfogások elé is ideális. Vagy ha csak úgy kedvünk szottyan rá, mert mint tudjuk: napi egy alma az orvost garantáltan távol tartja. (Kivéve, ha menő agysebészeket látunk vendégül vacsorára.)

Málnás-joghurtos panna cotta, avagy álmodjunk rózsaszínt

Emlékszünk a '80-as évek ikonikus tini filmjére? Nem? Pedig a főszereplő leányzó, Molly Ringwald legalább féltucat hasonló tinifilmben szerepelt. Ő volt a '80-as évek Jason Biggs-e. Vagy Freddie Prinz Jr-a. Lányban. A lényeg: az "Álmodj rózsaszínt!" (eredeti címen: Pretty in Pink) című filmben állandó jelleggel pink rucikban szaladgált fel s alá, a bugyirózsaszín legkülönbözőbb árnyalatait is beleértve. Ezen kis desszertőrület készítése során nekem is sikerült megidéznem a filmben szereplő rózsaszín árnyalatok nagy részét. Igazi csajos édesség, és miután nagyjából joghurtos alapra épül, ezért a zsírtartalom miatt sem kell aggódni.

A joghurtos panna cotta receptje eredetileg Stahl Judit "Büntetlen örömök" c. szakácskönyvében lelhető fel. Gyakran készítem, mert kiválóan el lehet használni benne az ilyen-olyan krémlevesek, tejszínes raguk után megmaradt egy azaz egy deci tejszínt. Nagyon fincsi, a kalóriatartalma alacsony, és elronthatatlan. Vendégvárónak sem utolsó, mert előző nap el lehet (és el is kell) készíteni. 

A szokásos fagyasztóban történő kotorászás során pedig rábukkantam egy zacskó fagyasztott málnára. Gondoltam egyet, és nem szószt kanyarítottam belőle a panna cotta mellé, hanem belekevertem a megmelengetett joghurtba. (Mert az már milyen nagyvilágian hangzik, hogy én aztán tudok málnás-joghurtos olasz desszertcsodát készíteni, pedig igazából nem egy nagy vásziszdász az egész. Már ami a belefeccölt munkát illeti. Mondjuk, erről a desszertünktől elájult vendégseregnek nem fontos tudnia, bólogassunk csak együttérzően, meg sóhajtozzunk kissé lestrapáltan, ha a sok munkát emlegetik.)

Itt és most hosszas fejtegetésbe foghatnék a panna cotta mibenlétéről. De nem fogok. Igazából főtt krém vagy tejszín, mindenféle trükkös csavarok nélkül. Ha valaki veszi a fáradságot, és beguglizza, hogy "panna cotta", akkor egész érdekes dolgokat fog találni. Én erre csak annyit tudok mondani, hogy ha egyszer az életben eljutunk Olaszországba, akkor az első trattoriában/ristorantében/pizzériában véletlenül se tiramisut rendeljünk evészet után. Hanem panna cottát. Ahogy azt tettem én is. És akkor megtudjuk, hogy hol lakik a jóisten. Firenzében. A Dóm környékén. Az egyik pizzéria fölött. De csak akkor látogat meg minket, ha "panna cotta trio"-t rendelünk.

Igazi dolce. És ami még fontosabb, tényleg pretty in pink.

 Ui: Csak jelzem, hogy a filmben John Cryer is szerepelt. Tudjuk, Alan Harper a Két pasiból. :)

Ímhol:

Málnás-joghurtos panna cotta, ami igazából panna yogurt alla frutta, vagy alla lampone

Hozzávalók:

30 dkg (fagyasztott) málna (olaszok mongyák: lampone) - nyáron készíthetjük aranyáron mért frissből is. Arra, hogy jól leturmixoljuk, megteszi a fagyasztott is. A csomagolására rá volt írva, hogy gurulós málna. Vicces, mert mikor belekukkantottam a zacskóba, akkor a málnák sok mindent csináltak, de gurulni éppen nem gurultak. Amilyen brutál módon le voltak fagyasztva szegénykék, szerintem maximum a málnabokron, álmukban gurgulásztak utoljára.

1 deci tejszín - elegendő a sima főzős is. Interneten olvastam - pont panna cotta recepteknél - hogy "Hulalából lehet?". Nem. És aki erre csak gondolni merészel, azt fenyegessük meg életveszélyesen, hogy ki fogjuk ezen ötletét verni a fejéből. Telefonkönyvvel. Vagy a zománcozott lavórral. Választhat.

1 deci tej - zsírtartalom mindegy, ezt tegyük függővé a koleszterinszintünktől és a hűtőnk tartalmától

2 db 150 gr-os natúr joghurt - krémesebbik fajta. Bármily meglepő, az nem mindig a drágább, meg a márkás. A legklasszabb bolti natúr joghurt, amit perpillanat tudok, az a teszkó gazdaságos.

9 dkg cukor - fehér, de akinek arra van finnyája, az használjon barna nádcukrot

1 cs. bourbon vaníliás cukor

1 kávéskanál vanília aroma (szokásos: burzsujok utóbbi kettő helyett ruházzanak bele vaníliarúdba)

1 citrom, főleg a héja

3 evőkanál zselatin (étkezési. Rá szokják írni a zacskóra.)  

tiszta alsó, mert a fagyasztott málna leturmixolása igényel némi vakmerőséget

Elkészítés:

1. Első lépésként vesszük a málnát, meg némi bátorságot a botmixer kezeléséhez. Már most mondom, fagyasztott állapotában nem jó ötlet leturmixolni, mert horrorfilmbe illő hang kíséretében fognak csikorogni a kések, vad vijjogás kíséretében. Ha hagyjuk teljesen felolvadni, akkor meg annyira ocsmány lesz a sok létől, hogy önthetjük is egyből a lefolyóba. Arról nem is beszélve, hogy nem fogunk a tengernyi lé közepén egy darab egész/fél/negyed málnát sem találni. (Szokták írni szakácskönyvek, hogy felengedjük, lecsepegtetjük. Nekem eddig még nem volt szerencsém semmit se lecsepegtetni, mert nem maradtak felismerhető gyümölcsdarabkák a lében, amik esetlegesen nem estek keresztül a szűrő lyukain. Pedig az fagyasztott meggy volt, ami kevésbé kényes, mint málna.)

Köztes megoldásként kissé melegítsük fel a málnánkat mikróban, pont annyira, hogy turmixolható állagú legyen, de még ne váljék szilárd halmazállapotú málnából málnalévé. Ez nálam alig fokozaton (300 W), volt kábé fél perc. Ennyi idő után már el lehetett az egybejég-málna tömbből távolítani kisebb darabokat.

Ha ezzel megvagyunk, akkor keresünk egy stabil kancsót, és beleszórjuk a fél-fagyott málnákat. (Stabil, lehetőleg vastag üveg, és nem nagymama féltett, extra-vékony Herendije.)

Rákötjük az áramforrásra a mixert, belemerítjük a kancsóba, behunyjuk a szemünket, és halált megvető bátorsággal lenyomjuk a gombot. Rövid vijjogtatás után csekkoljuk az eredményt. A kancsóban kellemes, mélyrózsaszín trutyit kell találnunk.

Intelem: a mixer kései közül az alábbiak figyelembevételével távolítjuk el a trutymót. Először is áramtalanítunk, azaz kihúzzuk a konnektorból a dugónkat. A kés(ek)hez még így se nyúlkálunk ujjainkkal, hanem igénybe veszünk segédeszközt (jelesül: kiskanál).

A desszertkészítés életveszélyes részén ezzel túl is jutottunk. Félretesszük pihenni a málnaszószt, és nekiesünk a tejtermékeknek.

2. Keresünk egy kisebb lábast, amelynek kb. egy liter a befogadóképessége. Lehetőleg olyan edényt kotorjunk, amit nem nagyon szoktunk összefokhagymázni/hagymázni/rántásozni/paradicsomozni. Nekem is van egy helyes kis lábasom, amit igyekszek csak tejes dolgok elkészítésére használni.

Ebből következik az is, hogy ne a legleharcoltabb/legkedvencebb fakanalunkat vessük be, amivel pörköltözünk, csilis babozunk, meg fokhagymalevesezünk. Vagy kinevezünk egy fakanalat az "édes" dolgoknak (amit a konyhában időnként alkotó férfiember nem vesz figyelembe, és úgy megörül a tiszta fakanálnak, hogy azzal fog nekiesni körömpörkölt, illetve a csülkös bab elkészítésének), vagy egyszerűen sima evőkanállal keverjük össze a hozzávalókat. Én ez utóbbi módszert alkalmazom, mert a rozsdamentes evőkanál nem szokott rántásszagú lenni, ellentétben fakanalaim nagyjával.

Akinek laktózintoleranciája van, az most inkább ne nézzen ide. :)

Szóval: beleborítjuk a lábasba a joghurtot.

Aztán megöntözzük mind az egy deci tejjel.

Utolsóként hozzáadjuk az egy deci tejszínt is.

Tejes dolgokat szépen simára kavarjuk, és nekiállunk beleadagolni az ízesítőket. Citromhéját még ne reszeljük bele, mert fene se tudja miért, én azt valahogy nem igen szeretem megfőzni. (Aki szereti megfőzni, az belereszelheti most is.)

Szóval: belehintjük a vaníliás cukrot és az aromát, majd ezt is alaposan elkeverjük.

Legvégül hozzáadjuk a kristálycukrot, és - míly meglepő - ezt is jól eldolgozzuk. 

Ha valaki reklamálna, hogy hogyan lesz ebből főzés (cotta), mikor még a tűzhely közelébe se mentünk, annak már most mondom, hogy kevergetés-kavargatás után be lehet izzítani közepes (5-6) fokozaton a tűzhelyeket.

3. A joghurtos keveréket megmelegítjük, de vigyázzunk arra, hogy ne forraljuk fel. Pont annyira kell megmelegíteni, hogy a cukor, illetve a zselatin majd elolvadjon benne. A melegítés nagyjából folyamatos kevergetést igényel, ugyanis a legocsmányabban a tejes-cukros dolgok tudnak odakozmálni. Legyünk türelmesek, nem nagyon fog tíz percnél tovább tartani az egész. 

Rövid időre magára hagyhatjuk a joghurtot. Mondjuk addig, amíg kimérjük a három evőkanál zselatint egy tálkában. Úgy válasszunk tálkát/tányért, hogy legyen benne valamennyi hely a kézi habverőzéshez, és ne gúzsba kötve kelljen elkavarni a zselatint a joghurttal.

A joghurtos alap hőfoka akkor megfelelő, ha már van annyira meleg, hogy ezt érezzük a beledugott ujjhegyünkön, de még nem forr. (Stahl Judit aszongya, hogy kissé csípi az ujjunkat.) Ne hagyjuk ott langyosan az egészet, hogy a cukor már felolvadt, biztos jó. Nem jó. A zselatinnak több kell a langyosnál. Ha nem dolgozunk rendesen, akkor ott lesznek a kész panna cottában a kis "gumigöbök", amin majd rágódhatunk.

Itt el is zárhatjuk a tűzhelyet, a főzés részen is túl vagyunk.

A zselatinról most fogok egy rövidet eszmét futtatni. Szintén a neten olvastam, hogy jajaj, panna cottához bizony semmi más nem jó, csak a lapzselatin. Valaki félve megkérdezte, hogy ugyanmár, neki csak étkezési zselatinja van, azt esetleg nem-e lehetne-e. A segítőkész jótanács erre az volt, hogy nem, mert nem, mert ehhez csak a lapzselatin.

Lapzselatin forevör. (Hát használj azt. De nincs. De akkor is.) Anyám borogass.

Jáááj. Lapzselatin-hiányban szenvedőket megnyugtatom, hogy a szakácskönyv is étkezési zselatint ír. A málna nélküli, sima, joghurtos változathoz egy evőkanállal. Én is így készítem az "alap-verziót", és sosem volt gond: kellemesen egyben maradt kiborításnál, de nem volt gumiszerű.

Ehhez a változathoz (a meglehetősen vizes málna miatt) viszont kell legalább három csapott evőkanál zselatin. Be kell valljam, nekem pont elfogyott, ezért csak másfél evőkanál jutott a panna cottába. Nem volt elég, lágy maradt, ezért nem tudtam kiborítani a pohárból. (Így is finom, és nincs gond azzal, ha pohárból/tálkából/felfújtformából kell kikanalazni, de mégis úgy az igazi, ha kistányéron lehet felszolgálni.)

Szóval: kimérjük a zselatint, majd hozzáadunk egy merőkanálnyit a meleg joghurtos keverékből. Kézi habverővel alaposan összedolgozzuk. Nagyon alaposan, sehol se maradjanak benne látható zselatin-alkatrészek. Ha eldolgoztuk, akkor visszaöntjük az egészet a lábasba, és ismételt habverőzés kíséretében jól elkeverjük.

4. A habverőt továbbra sem feledve beleborítjuk a joghurtba a málnaszószt, és szép bugyirózsaszínre keverjük.

Azért nem lehet az se rossz, ha csak egy sima tejszínes panna cotta mellé odadobunk egy kis málnaszószt. Mmmm. Majd legközelebb. :)

Ha elkevertük, akkor adunk még neki egy kis frissen reszelt/kapirgált citromhéjat, mert az mindig, minden édességnek jót tesz. Ennek is.

5. Utolsó lépések egyikeként precíziós művelet következik. Először is kotrunk 6-8 tálkát, poharat, vagy kicsike kerámia sütőformát. Előveszünk egy klassz merőkanalat, és nekiállunk adagolni. Igyekezzünk, hogy ne nagyon folyassuk szerteszét a poharakon/tányérokon/konyhapulton a kész masszát, illetve nagyjából egyforma mennyiséget juttassunk el a poharakba. Ne essünk kétségbe, hogy jaj, mibe rakjuk, mibe rakjuk. Én általában a másfél decis kávés poharaimat használom, a hat pohárba pont belefér ez a mennyiségű panna cotta. Aki akarja, az töltögetés előtt kiöblögetheti a poharakat/tálkákat kevés hideg vízzel. Állítólag így könnyebb kipottyantani a kész desszerteket. (Még nem próbáltam ezt a verziót. Desszertek amúgy még kipottyantás előtt fel szoktak szívódni a hűtőből. Ha reklamálok, akkor jön a "finom ez így is", és közben megy a pohárcsörgéssel kísért vad kanalazás.)

A kiadagolt panna cottákat elpakoljuk a hűtőbe, hadd dermedezzenek. A legjobb, ha az egész éjszakát a hűtőben töltik, mert így nagy eséllyel köt meg a zselatin. (Mondjuk, ha valamit elrontottunk, akkor tökmindegy, mert egy hét alatt se fog megkötni szegény. Azért alapesetben, ha jól dolgoztunk, egy éjszaka elég szokik lenni.)

A kész, teljesen megdermedt panna cottákat az alábbiak szerint kell kipottyantani a pohárból: egy éles késsel óvatosan körbevágjuk a pohárban, majd a poharakat forró vízbe mártjuk, aztán fejjel lefelé fordítjuk, és zsuppsz, mehet is a tányérra.

Aki nem érzi magában a bátorságot a zsuppszhoz, az nyugodtan szolgálja fel őket a pohárban/tálkában. Az ízélményen nem fog rontani.

Hat-nyolc adag lesz belőle. Ezen verzió nem igényel maga mellé extra körítést, de könyörgöm, valahogy álljuk meg, hogy tejszínhabot nyomjunk a tetejére.