Málnás-joghurtos panna cotta, avagy álmodjunk rózsaszínt

Emlékszünk a '80-as évek ikonikus tini filmjére? Nem? Pedig a főszereplő leányzó, Molly Ringwald legalább féltucat hasonló tinifilmben szerepelt. Ő volt a '80-as évek Jason Biggs-e. Vagy Freddie Prinz Jr-a. Lányban. A lényeg: az "Álmodj rózsaszínt!" (eredeti címen: Pretty in Pink) című filmben állandó jelleggel pink rucikban szaladgált fel s alá, a bugyirózsaszín legkülönbözőbb árnyalatait is beleértve. Ezen kis desszertőrület készítése során nekem is sikerült megidéznem a filmben szereplő rózsaszín árnyalatok nagy részét. Igazi csajos édesség, és miután nagyjából joghurtos alapra épül, ezért a zsírtartalom miatt sem kell aggódni.

A joghurtos panna cotta receptje eredetileg Stahl Judit "Büntetlen örömök" c. szakácskönyvében lelhető fel. Gyakran készítem, mert kiválóan el lehet használni benne az ilyen-olyan krémlevesek, tejszínes raguk után megmaradt egy azaz egy deci tejszínt. Nagyon fincsi, a kalóriatartalma alacsony, és elronthatatlan. Vendégvárónak sem utolsó, mert előző nap el lehet (és el is kell) készíteni. 

A szokásos fagyasztóban történő kotorászás során pedig rábukkantam egy zacskó fagyasztott málnára. Gondoltam egyet, és nem szószt kanyarítottam belőle a panna cotta mellé, hanem belekevertem a megmelengetett joghurtba. (Mert az már milyen nagyvilágian hangzik, hogy én aztán tudok málnás-joghurtos olasz desszertcsodát készíteni, pedig igazából nem egy nagy vásziszdász az egész. Már ami a belefeccölt munkát illeti. Mondjuk, erről a desszertünktől elájult vendégseregnek nem fontos tudnia, bólogassunk csak együttérzően, meg sóhajtozzunk kissé lestrapáltan, ha a sok munkát emlegetik.)

Itt és most hosszas fejtegetésbe foghatnék a panna cotta mibenlétéről. De nem fogok. Igazából főtt krém vagy tejszín, mindenféle trükkös csavarok nélkül. Ha valaki veszi a fáradságot, és beguglizza, hogy "panna cotta", akkor egész érdekes dolgokat fog találni. Én erre csak annyit tudok mondani, hogy ha egyszer az életben eljutunk Olaszországba, akkor az első trattoriában/ristorantében/pizzériában véletlenül se tiramisut rendeljünk evészet után. Hanem panna cottát. Ahogy azt tettem én is. És akkor megtudjuk, hogy hol lakik a jóisten. Firenzében. A Dóm környékén. Az egyik pizzéria fölött. De csak akkor látogat meg minket, ha "panna cotta trio"-t rendelünk.

Igazi dolce. És ami még fontosabb, tényleg pretty in pink.

 Ui: Csak jelzem, hogy a filmben John Cryer is szerepelt. Tudjuk, Alan Harper a Két pasiból. :)

Ímhol:

Málnás-joghurtos panna cotta, ami igazából panna yogurt alla frutta, vagy alla lampone

Hozzávalók:

30 dkg (fagyasztott) málna (olaszok mongyák: lampone) - nyáron készíthetjük aranyáron mért frissből is. Arra, hogy jól leturmixoljuk, megteszi a fagyasztott is. A csomagolására rá volt írva, hogy gurulós málna. Vicces, mert mikor belekukkantottam a zacskóba, akkor a málnák sok mindent csináltak, de gurulni éppen nem gurultak. Amilyen brutál módon le voltak fagyasztva szegénykék, szerintem maximum a málnabokron, álmukban gurgulásztak utoljára.

1 deci tejszín - elegendő a sima főzős is. Interneten olvastam - pont panna cotta recepteknél - hogy "Hulalából lehet?". Nem. És aki erre csak gondolni merészel, azt fenyegessük meg életveszélyesen, hogy ki fogjuk ezen ötletét verni a fejéből. Telefonkönyvvel. Vagy a zománcozott lavórral. Választhat.

1 deci tej - zsírtartalom mindegy, ezt tegyük függővé a koleszterinszintünktől és a hűtőnk tartalmától

2 db 150 gr-os natúr joghurt - krémesebbik fajta. Bármily meglepő, az nem mindig a drágább, meg a márkás. A legklasszabb bolti natúr joghurt, amit perpillanat tudok, az a teszkó gazdaságos.

9 dkg cukor - fehér, de akinek arra van finnyája, az használjon barna nádcukrot

1 cs. bourbon vaníliás cukor

1 kávéskanál vanília aroma (szokásos: burzsujok utóbbi kettő helyett ruházzanak bele vaníliarúdba)

1 citrom, főleg a héja

3 evőkanál zselatin (étkezési. Rá szokják írni a zacskóra.)  

tiszta alsó, mert a fagyasztott málna leturmixolása igényel némi vakmerőséget

Elkészítés:

1. Első lépésként vesszük a málnát, meg némi bátorságot a botmixer kezeléséhez. Már most mondom, fagyasztott állapotában nem jó ötlet leturmixolni, mert horrorfilmbe illő hang kíséretében fognak csikorogni a kések, vad vijjogás kíséretében. Ha hagyjuk teljesen felolvadni, akkor meg annyira ocsmány lesz a sok létől, hogy önthetjük is egyből a lefolyóba. Arról nem is beszélve, hogy nem fogunk a tengernyi lé közepén egy darab egész/fél/negyed málnát sem találni. (Szokták írni szakácskönyvek, hogy felengedjük, lecsepegtetjük. Nekem eddig még nem volt szerencsém semmit se lecsepegtetni, mert nem maradtak felismerhető gyümölcsdarabkák a lében, amik esetlegesen nem estek keresztül a szűrő lyukain. Pedig az fagyasztott meggy volt, ami kevésbé kényes, mint málna.)

Köztes megoldásként kissé melegítsük fel a málnánkat mikróban, pont annyira, hogy turmixolható állagú legyen, de még ne váljék szilárd halmazállapotú málnából málnalévé. Ez nálam alig fokozaton (300 W), volt kábé fél perc. Ennyi idő után már el lehetett az egybejég-málna tömbből távolítani kisebb darabokat.

Ha ezzel megvagyunk, akkor keresünk egy stabil kancsót, és beleszórjuk a fél-fagyott málnákat. (Stabil, lehetőleg vastag üveg, és nem nagymama féltett, extra-vékony Herendije.)

Rákötjük az áramforrásra a mixert, belemerítjük a kancsóba, behunyjuk a szemünket, és halált megvető bátorsággal lenyomjuk a gombot. Rövid vijjogtatás után csekkoljuk az eredményt. A kancsóban kellemes, mélyrózsaszín trutyit kell találnunk.

Intelem: a mixer kései közül az alábbiak figyelembevételével távolítjuk el a trutymót. Először is áramtalanítunk, azaz kihúzzuk a konnektorból a dugónkat. A kés(ek)hez még így se nyúlkálunk ujjainkkal, hanem igénybe veszünk segédeszközt (jelesül: kiskanál).

A desszertkészítés életveszélyes részén ezzel túl is jutottunk. Félretesszük pihenni a málnaszószt, és nekiesünk a tejtermékeknek.

2. Keresünk egy kisebb lábast, amelynek kb. egy liter a befogadóképessége. Lehetőleg olyan edényt kotorjunk, amit nem nagyon szoktunk összefokhagymázni/hagymázni/rántásozni/paradicsomozni. Nekem is van egy helyes kis lábasom, amit igyekszek csak tejes dolgok elkészítésére használni.

Ebből következik az is, hogy ne a legleharcoltabb/legkedvencebb fakanalunkat vessük be, amivel pörköltözünk, csilis babozunk, meg fokhagymalevesezünk. Vagy kinevezünk egy fakanalat az "édes" dolgoknak (amit a konyhában időnként alkotó férfiember nem vesz figyelembe, és úgy megörül a tiszta fakanálnak, hogy azzal fog nekiesni körömpörkölt, illetve a csülkös bab elkészítésének), vagy egyszerűen sima evőkanállal keverjük össze a hozzávalókat. Én ez utóbbi módszert alkalmazom, mert a rozsdamentes evőkanál nem szokott rántásszagú lenni, ellentétben fakanalaim nagyjával.

Akinek laktózintoleranciája van, az most inkább ne nézzen ide. :)

Szóval: beleborítjuk a lábasba a joghurtot.

Aztán megöntözzük mind az egy deci tejjel.

Utolsóként hozzáadjuk az egy deci tejszínt is.

Tejes dolgokat szépen simára kavarjuk, és nekiállunk beleadagolni az ízesítőket. Citromhéját még ne reszeljük bele, mert fene se tudja miért, én azt valahogy nem igen szeretem megfőzni. (Aki szereti megfőzni, az belereszelheti most is.)

Szóval: belehintjük a vaníliás cukrot és az aromát, majd ezt is alaposan elkeverjük.

Legvégül hozzáadjuk a kristálycukrot, és - míly meglepő - ezt is jól eldolgozzuk. 

Ha valaki reklamálna, hogy hogyan lesz ebből főzés (cotta), mikor még a tűzhely közelébe se mentünk, annak már most mondom, hogy kevergetés-kavargatás után be lehet izzítani közepes (5-6) fokozaton a tűzhelyeket.

3. A joghurtos keveréket megmelegítjük, de vigyázzunk arra, hogy ne forraljuk fel. Pont annyira kell megmelegíteni, hogy a cukor, illetve a zselatin majd elolvadjon benne. A melegítés nagyjából folyamatos kevergetést igényel, ugyanis a legocsmányabban a tejes-cukros dolgok tudnak odakozmálni. Legyünk türelmesek, nem nagyon fog tíz percnél tovább tartani az egész. 

Rövid időre magára hagyhatjuk a joghurtot. Mondjuk addig, amíg kimérjük a három evőkanál zselatint egy tálkában. Úgy válasszunk tálkát/tányért, hogy legyen benne valamennyi hely a kézi habverőzéshez, és ne gúzsba kötve kelljen elkavarni a zselatint a joghurttal.

A joghurtos alap hőfoka akkor megfelelő, ha már van annyira meleg, hogy ezt érezzük a beledugott ujjhegyünkön, de még nem forr. (Stahl Judit aszongya, hogy kissé csípi az ujjunkat.) Ne hagyjuk ott langyosan az egészet, hogy a cukor már felolvadt, biztos jó. Nem jó. A zselatinnak több kell a langyosnál. Ha nem dolgozunk rendesen, akkor ott lesznek a kész panna cottában a kis "gumigöbök", amin majd rágódhatunk.

Itt el is zárhatjuk a tűzhelyet, a főzés részen is túl vagyunk.

A zselatinról most fogok egy rövidet eszmét futtatni. Szintén a neten olvastam, hogy jajaj, panna cottához bizony semmi más nem jó, csak a lapzselatin. Valaki félve megkérdezte, hogy ugyanmár, neki csak étkezési zselatinja van, azt esetleg nem-e lehetne-e. A segítőkész jótanács erre az volt, hogy nem, mert nem, mert ehhez csak a lapzselatin.

Lapzselatin forevör. (Hát használj azt. De nincs. De akkor is.) Anyám borogass.

Jáááj. Lapzselatin-hiányban szenvedőket megnyugtatom, hogy a szakácskönyv is étkezési zselatint ír. A málna nélküli, sima, joghurtos változathoz egy evőkanállal. Én is így készítem az "alap-verziót", és sosem volt gond: kellemesen egyben maradt kiborításnál, de nem volt gumiszerű.

Ehhez a változathoz (a meglehetősen vizes málna miatt) viszont kell legalább három csapott evőkanál zselatin. Be kell valljam, nekem pont elfogyott, ezért csak másfél evőkanál jutott a panna cottába. Nem volt elég, lágy maradt, ezért nem tudtam kiborítani a pohárból. (Így is finom, és nincs gond azzal, ha pohárból/tálkából/felfújtformából kell kikanalazni, de mégis úgy az igazi, ha kistányéron lehet felszolgálni.)

Szóval: kimérjük a zselatint, majd hozzáadunk egy merőkanálnyit a meleg joghurtos keverékből. Kézi habverővel alaposan összedolgozzuk. Nagyon alaposan, sehol se maradjanak benne látható zselatin-alkatrészek. Ha eldolgoztuk, akkor visszaöntjük az egészet a lábasba, és ismételt habverőzés kíséretében jól elkeverjük.

4. A habverőt továbbra sem feledve beleborítjuk a joghurtba a málnaszószt, és szép bugyirózsaszínre keverjük.

Azért nem lehet az se rossz, ha csak egy sima tejszínes panna cotta mellé odadobunk egy kis málnaszószt. Mmmm. Majd legközelebb. :)

Ha elkevertük, akkor adunk még neki egy kis frissen reszelt/kapirgált citromhéjat, mert az mindig, minden édességnek jót tesz. Ennek is.

5. Utolsó lépések egyikeként precíziós művelet következik. Először is kotrunk 6-8 tálkát, poharat, vagy kicsike kerámia sütőformát. Előveszünk egy klassz merőkanalat, és nekiállunk adagolni. Igyekezzünk, hogy ne nagyon folyassuk szerteszét a poharakon/tányérokon/konyhapulton a kész masszát, illetve nagyjából egyforma mennyiséget juttassunk el a poharakba. Ne essünk kétségbe, hogy jaj, mibe rakjuk, mibe rakjuk. Én általában a másfél decis kávés poharaimat használom, a hat pohárba pont belefér ez a mennyiségű panna cotta. Aki akarja, az töltögetés előtt kiöblögetheti a poharakat/tálkákat kevés hideg vízzel. Állítólag így könnyebb kipottyantani a kész desszerteket. (Még nem próbáltam ezt a verziót. Desszertek amúgy még kipottyantás előtt fel szoktak szívódni a hűtőből. Ha reklamálok, akkor jön a "finom ez így is", és közben megy a pohárcsörgéssel kísért vad kanalazás.)

A kiadagolt panna cottákat elpakoljuk a hűtőbe, hadd dermedezzenek. A legjobb, ha az egész éjszakát a hűtőben töltik, mert így nagy eséllyel köt meg a zselatin. (Mondjuk, ha valamit elrontottunk, akkor tökmindegy, mert egy hét alatt se fog megkötni szegény. Azért alapesetben, ha jól dolgoztunk, egy éjszaka elég szokik lenni.)

A kész, teljesen megdermedt panna cottákat az alábbiak szerint kell kipottyantani a pohárból: egy éles késsel óvatosan körbevágjuk a pohárban, majd a poharakat forró vízbe mártjuk, aztán fejjel lefelé fordítjuk, és zsuppsz, mehet is a tányérra.

Aki nem érzi magában a bátorságot a zsuppszhoz, az nyugodtan szolgálja fel őket a pohárban/tálkában. Az ízélményen nem fog rontani.

Hat-nyolc adag lesz belőle. Ezen verzió nem igényel maga mellé extra körítést, de könyörgöm, valahogy álljuk meg, hogy tejszínhabot nyomjunk a tetejére.

Tejszínes póréhagymaleves, avagy az úszómedencével kombinált frigó legkiválóbb ellenszere

Frigóvá lett a külvilág. S hogy még kellemesebb legyen az ember közérzete, időnként ömlik a zuháré. Vagy tombol a hóvihar. Metsző jeges, vagy északi szelet most nem is említjük. Ettől már csak az szebb, ha a nap indításaként kedvenc bokacsizmájában bokán felül érő tócsába gyalogol bele az ember lánya. (Majd odabent a melóban elábrándozik róla, hogy nem elég benti cipőt tartani, kéne benti zokni is. Folyomány: bánatosan száradtak a vizes zokkancsok az öntöttvas radiátoron. Folyomány folyománya: benti cipőben mezítláb koslatott a delikvens. Tényleg. Jelen eset amúgy még egyszer régen esett meg velem. Júniusban. Báááh, nem is indulhat ettől szebben egy munkás reggel.)

A lényeg: ha beköszönt a zord időjárás, akkor csak egy dolog segíthet az emberen: a tejszínes krémleves. Főleg hagymából. Hadd érezze a széles nyilvánosság, hogy mit ebédeltünk/vacsoráltunk.

Ha ugyanis bepakolunk a gyomrunkba egy tányér klassz póréhagymalevest, akkor nem fog érdekelni minket se ronggyá ázott cipő, se a dézsa módjára ömlő eső, se az, hogy hótaposót kell húzni. Csak egy dolog fog érdekelni minket: hogy levesezés után bekucorodjunk kanapé sarkába, takaróba csavarjuk magunkat, és a külvilágot elfeledve átadjuk magunkat az álomnak. Vagy a kedvenc könyvünknek. Vagy egyszerűen csak a kellemes ábrándjainknak.

Jöjjön hát a hideg legjobb ellenszere:

Tejszínes póréhagymaleves

Hozzávalók:

1 szép szál póréhagyma - szoktam itt kántálni arról, hogy zöldséget lehetőleg piacról, vagy zöldségestől vegyünk. Póréhagyma esetében a helyzet kissé paradox: piacon, illetve a bejáratott zöldségesemnél eddig csak befürödtem a hagymákkal. Érdekes módon hipermarketben, diszkontáruházban, illetve a lakótelepi spárban eddig még nem nyúltam vele mellé. Arról nem is beszélve, hogy 120-150 Ft között sikerült beszerezni egy darabot. Azt a szívességet viszont tegyük meg magunknak, hogy nem a celofánba csomagolt, két darabra vágott izét vesszük meg, hanem egy rendes, egész hagymát. (Lentebb illusztrálom, mire is gondolok.)

2 kisebb krumpli (tisztítatlan súly: 15-20 dkg)

3-4 dkg vaj vagy margarin
2 csipet szárított, morzsolt kakukkfű

1 teáskanál só

1/4 kávéskanál fehérbors

őrölt fekete bors

2 dl tejszín - zsíros, 20 %-os. Ilyet használjunk, mert a zsíros tejszín önmagában is kellemesen sűrű, ezért nem feltétlenül szükséges további lisztezés/keményítőzés ahhoz, hogy megfelelő állagú legyen a levesünk.

Extra hozzávaló: kellő bátorság a botmixer kezeléséhez

Elkészítés:

1. Fogjuk a hagymát, megmossuk. Póréhagyma arról nevezetes, hogy a levelei között bőven meg tud bújni a homok. Ezért igen alapos, többszöri öblítést igényel. Okos szakácskönyvek szokták írni, hogy csak a fehér részét használjuk fel. Én erre meg bőszen teszek. A zöld részt széthajtogatom kissé,  leöblögetem, és annak egy részét is felkarikázom. Ahogy haladunk a hagyma vége felé, sűrűn nézegessünk be a levelek közé, hogy észrevegyük benne a homokpöttyöket. Ha találunk ilyesmit, azonmód mossuk is ki belőle.

Tisztítás után karikázunk. Kezdetnek levágjuk a bumedli végét a gyökerekkel. (Elegáns mozdulattal hajítjuk a kukába.) A fehér részből pedig igyekezzünk csinos, kellemesen vékony hagymaszeleteket gyártani. A fél centis szelet túl vastag, valahol három milliméter körül legyünk. Aki itt most arra gondol, hogy minek vékonyra szelni, mikor a végén úgyis turmixolunk, annak most mondom, hogy nem a nyers hagymát fogjuk leturmixolni, hanem azt, ami szépen megpuhult. Főleg gyorsan. Főleg azért, mert nem centi vastag karikákra hasogattuk.

Ha a hagymát felszeleteltük, akkor kicsit félretesszük, és nagy lendülettel nekiállunk vajat olvasztani.

Netalántán valaki megkérdezné, hogyan lesz ennyike hagymából megfelelő mennyiségű leveske, annak már most mondom, hogy azért vagyon a krumpli. Ad néki egy kis plusz tartást.

2. Aki bátor, az szemmérték alapján, aki béna, az méretőzéssel egybekötve kikanyarít a margarinjából egy 3-4 dkg-os darabot. Aztán kotor fazekat. Olyat kotorjunk, amibe legalább 2,5-3 liter folyadék fér bele, és fedővel is rendelkezik. (Ha nem akarjuk, hogy a turmixolás során kiturmixoljuk a fazekunkból a kínnal megalkotott levest, akkor ne a legkisebbet bányásszuk elő. Hagyjunk magunknak, meg a késeknek egy kis teret.)

A vajat/margarint a fazékba pottyintjuk, odadurrantunk neki közepes (villanyos tűzhelyen 5 v. 6) fokozaton, és némi lanyha kevergetés kíséretében felolvasztjuk.

3. Ha a vajat sikeresen megolvasztottuk, akkor a hagymát beleöntjük, és alaposan átforgatjuk rajta a szeleteket. Lehetőleg úgy ügyeskedjünk, hogy mindegyik szép fényes legyen.

Megfűszerezzük: meghintjük a kakukkfűvel, és egy csipet sóval. (Csipet só még nem a rendes ízesítés. Azért van rá szükség, mert a só vizet von el, ezért könnyebben levet enged a hagyma, hamarabb megpuhul.) Teljesen odavagyok azért, hogy a zöldségeket a saját levükben főzzük puhára, és ne egyből másfél liter vízben. Az így készült levesekben sokkal intenzívebben érezni a zöldségek ízét, és a fűszerek is jobban érvényesülnek.

Szóval: saját levében puhára pároljuk a hagymát bő tizenöt perc alatt. Takarék fokozaton műveljük eme tevékenységet, ügyelve rá, hogy a hagyma valóban párolódjon, ne pedig szénné égjen. Mivel párolunk, ezen tevékenységet fedő alatt műveljük a hagymával. Nem kapkodjuk fel tíz másodpercenként a fődőt, hogy alá kukkantsunk, meg kevergessük. Békén hagyjuk, és mérsékelt mennyiségben keverjük át. Ha attól tartunk, hogy meg fog égni, akkor nagyon kevés (pár evőkanál, esetleg fél deci) vizet aláönthetünk.

4. Amíg a hagymaszeletek megpuhulnak, addig elfoglaljuk magunkat a krumplival. Szépen meghámozzuk őket, leöblögetjük, aztán csinosan felkockázzuk. A "kisebb hamarabb megfő" elvét követve igyekezzünk picinykére darabolni a krumplit. A fél centi vastagságú szeleteket lehetőleg ne haladjuk meg.

Krumplidarabokat felhasználásig tartsuk vízben.

Kis kitérő: hogyan kerül a levesbe a burgonya? Lelkes szakácskönyv búvárkodásom során nem egyszer találkoztam a krémlevesek hozzávalói között a krumplival. Semleges íze miatt jól használható, és tartalmassá is teszi a levesünket. Aki akarja, kihagyhatja, nem dől össze a világ. Találtam olyan receptet is, ahol nem szerepelt a hozzávalók között. Viszont ebben az esetben kettő, vagy több póréhagymát karikázzunk fel a levesünkhöz, hogy ne csak a felforralt tejszínt eszegessük vígan, hanem legyen is benne valami.

5. Ha megpuhult a hagyma, akkor hozzáadjuk a krumplikockákat. Mint ezt már más bejegyzésnél korábban kifejtettem, a krumplit nem áztatóvizestül zuttyintjuk a fazékba, hanem kiskezünkkel kihorgásszuk őket, és beledobáljuk a fazékba.

Összeforgatjuk a kettőt, és gyagyáknak már most mondom: a krumplit nem saját levében fogjuk puhára párolni.

Fogjuk a szebbik mérőkancsónkat, elcaplatunk vele a mosogatóig, ahol is engedünk beléje nagyjából egy liter vizet. Felöntjük vele a fazekunk tartalmát, megborsozzuk mindkétféle borssal, és hozzáadagoljuk az egy teáskanál sót is. Nagy lángon/magas fokozaton felforraljuk az egészet, majd takarékra vesszük, és csendes bugyogásban puhára főzzük a krumplit. Attól függően, hogy mekkora darabkákat alkottunk, ez az idő 20-30 perc között lesz valahol. Természetesen azt, hogy tényleg puha-e, kóstolással ellenőrizzük. Akinek még harminc perc elteltével is reccsenően harsog a kivett krumplidarabja, az főzögesse még egy ideig. Akkor jó, ha a fakanál élével gond nélkül ketté tudunk vágni egy darabot. (És ezt nem annak köszönhetjük, mert mi vagyunk Igazságos Izom Tibor, és egy betonkockát is ketté tudunk hasítani a fakanál élével, hanem mert tényleg sikerült puhára főzni.)

6. Amíg megfő a krumpli, addig ellebzselünk a konyhában, és két mosogatás között a szabad húsz másodpercünkben kimérjük a két deci tejszínt. Ha esetleg akad plusz tizenöt szabad másodpercünk, akkor a botmixert is előrángatjuk a fiók/polc mélyéről.

Ha a levesben az alkatrészek puhára főttek, akkor levesszük a platnyiról. Legjobb, ha odakészítünk a tűzhely mellé valami hőállót, amire rátehetjük. Ez a hőálló valami legyen kellőképpen stabil, ugyanis itt óhajtunk turmixolni is. Aztán ha nem kellőképp stabil az alapzatunk, akkor a nagy mixelésben előfordulhat, hogy addig kapaszkodunk fél kézzel a fazék fülébe, másikkal meg a botmixerbe, hogy magunkra rántjuk a félig kész, de igen forró levest. Aztán ijedtünkben esetleg nekiállunk hadonászni a mixerrel, szóval kész vérfürdőt rendezünk. Annak érdekében, hogy a krémleves-készítés ne forduljon át kora gótikus horrorba, tegyünk stabil alapot a fazekunk alá. Nálam ez a legvastagabbik vágódeszkának felel meg: öt centi vastag tömör fa. Praktikus és nehéz darab, igen sok galádságra használható.

Ha levettük, és stabilra tettük, akkor azonmód hozzáöntjük a két deci tejszínünket. Ne aggódjunk, hogy szétcsapja-e vagy sem, lesznek-e göbök vagy sem. Lesznek, lesznek. Azonban birtokoljuk azon eszközt, amivel rendet tehetünk a fazékban. A botmixerrel ugyanis nemcsak a zöldséget, hanem a csomós tejszínt is gatyába rázhatjuk.

Öntögetés után rákötjük a botmixert a 220-ra, belemerítjük a levesbe, és megnyomjuk a megfelelő gombot.

(Igen, előbb merít. De ha szeretnénk a falra/plafonra/ruhánkra/pult környékén található motyókra is juttatni egy kevés levest, akkor nyugodtan eresszük járó késekkel a levesbe a mixert.) Addig dolgoztatjuk a botmixert, amíg teljesen homogén állagú nem lesz a levesünk. Ne sajnáljuk rá a fáradságot. Tényleg. Kevés kiábrándítóbb dolog van, mint egészben maradt ezzel-azzal találkozni egy krémlevesben.

Ha simára turmixoltuk a levesünket, akkor visszatesszük a platnyira, felcsavarjuk alatta a fokozatot, és felforraljuk. Éppenhogy megrotyogtatjuk, azaz összeforraljuk, és teszünk egy halovány kísérletet a kóstolásra. Amennyiben szükséges, kevés sóval és borssal igazíthatunk az ízeken. Borssal kicsit óvatosabban, mert nagyon könnyű extra-csípősre fűszerezni.

Készen is vagyunk. Hurrá! És még minden ujjunk megvan. Még nagyobb hurrá!

Négy normál adag lesz belőle. Aki szeretné, az piríthat a tetejére zsemlekockát/kiflikarikát. Vagy egyszerűen ehet mellé helyes kis pirítósokat. Bele is tunkolhatja, ha az esik jól. Szofisztikáltak pedig apríthatnak snidlinget a tetejére.

Téli zimankó idején kifejezetten ajánlott, de nyáron sem rossz. Ugyanis hidegen is lehet fogyasztani, csak akkor már az a neve, hogy Vichyssoise. Vacsoravendégek előtt pedig mindkét verzióval lehet villogni. Télen-nyáron.