Tejszínes póréhagymaleves, avagy az úszómedencével kombinált frigó legkiválóbb ellenszere

Frigóvá lett a külvilág. S hogy még kellemesebb legyen az ember közérzete, időnként ömlik a zuháré. Vagy tombol a hóvihar. Metsző jeges, vagy északi szelet most nem is említjük. Ettől már csak az szebb, ha a nap indításaként kedvenc bokacsizmájában bokán felül érő tócsába gyalogol bele az ember lánya. (Majd odabent a melóban elábrándozik róla, hogy nem elég benti cipőt tartani, kéne benti zokni is. Folyomány: bánatosan száradtak a vizes zokkancsok az öntöttvas radiátoron. Folyomány folyománya: benti cipőben mezítláb koslatott a delikvens. Tényleg. Jelen eset amúgy még egyszer régen esett meg velem. Júniusban. Báááh, nem is indulhat ettől szebben egy munkás reggel.)

A lényeg: ha beköszönt a zord időjárás, akkor csak egy dolog segíthet az emberen: a tejszínes krémleves. Főleg hagymából. Hadd érezze a széles nyilvánosság, hogy mit ebédeltünk/vacsoráltunk.

Ha ugyanis bepakolunk a gyomrunkba egy tányér klassz póréhagymalevest, akkor nem fog érdekelni minket se ronggyá ázott cipő, se a dézsa módjára ömlő eső, se az, hogy hótaposót kell húzni. Csak egy dolog fog érdekelni minket: hogy levesezés után bekucorodjunk kanapé sarkába, takaróba csavarjuk magunkat, és a külvilágot elfeledve átadjuk magunkat az álomnak. Vagy a kedvenc könyvünknek. Vagy egyszerűen csak a kellemes ábrándjainknak.

Jöjjön hát a hideg legjobb ellenszere:

Tejszínes póréhagymaleves

Hozzávalók:

1 szép szál póréhagyma - szoktam itt kántálni arról, hogy zöldséget lehetőleg piacról, vagy zöldségestől vegyünk. Póréhagyma esetében a helyzet kissé paradox: piacon, illetve a bejáratott zöldségesemnél eddig csak befürödtem a hagymákkal. Érdekes módon hipermarketben, diszkontáruházban, illetve a lakótelepi spárban eddig még nem nyúltam vele mellé. Arról nem is beszélve, hogy 120-150 Ft között sikerült beszerezni egy darabot. Azt a szívességet viszont tegyük meg magunknak, hogy nem a celofánba csomagolt, két darabra vágott izét vesszük meg, hanem egy rendes, egész hagymát. (Lentebb illusztrálom, mire is gondolok.)

2 kisebb krumpli (tisztítatlan súly: 15-20 dkg)

3-4 dkg vaj vagy margarin
2 csipet szárított, morzsolt kakukkfű

1 teáskanál só

1/4 kávéskanál fehérbors

őrölt fekete bors

2 dl tejszín - zsíros, 20 %-os. Ilyet használjunk, mert a zsíros tejszín önmagában is kellemesen sűrű, ezért nem feltétlenül szükséges további lisztezés/keményítőzés ahhoz, hogy megfelelő állagú legyen a levesünk.

Extra hozzávaló: kellő bátorság a botmixer kezeléséhez

Elkészítés:

1. Fogjuk a hagymát, megmossuk. Póréhagyma arról nevezetes, hogy a levelei között bőven meg tud bújni a homok. Ezért igen alapos, többszöri öblítést igényel. Okos szakácskönyvek szokták írni, hogy csak a fehér részét használjuk fel. Én erre meg bőszen teszek. A zöld részt széthajtogatom kissé,  leöblögetem, és annak egy részét is felkarikázom. Ahogy haladunk a hagyma vége felé, sűrűn nézegessünk be a levelek közé, hogy észrevegyük benne a homokpöttyöket. Ha találunk ilyesmit, azonmód mossuk is ki belőle.

Tisztítás után karikázunk. Kezdetnek levágjuk a bumedli végét a gyökerekkel. (Elegáns mozdulattal hajítjuk a kukába.) A fehér részből pedig igyekezzünk csinos, kellemesen vékony hagymaszeleteket gyártani. A fél centis szelet túl vastag, valahol három milliméter körül legyünk. Aki itt most arra gondol, hogy minek vékonyra szelni, mikor a végén úgyis turmixolunk, annak most mondom, hogy nem a nyers hagymát fogjuk leturmixolni, hanem azt, ami szépen megpuhult. Főleg gyorsan. Főleg azért, mert nem centi vastag karikákra hasogattuk.

Ha a hagymát felszeleteltük, akkor kicsit félretesszük, és nagy lendülettel nekiállunk vajat olvasztani.

Netalántán valaki megkérdezné, hogyan lesz ennyike hagymából megfelelő mennyiségű leveske, annak már most mondom, hogy azért vagyon a krumpli. Ad néki egy kis plusz tartást.

2. Aki bátor, az szemmérték alapján, aki béna, az méretőzéssel egybekötve kikanyarít a margarinjából egy 3-4 dkg-os darabot. Aztán kotor fazekat. Olyat kotorjunk, amibe legalább 2,5-3 liter folyadék fér bele, és fedővel is rendelkezik. (Ha nem akarjuk, hogy a turmixolás során kiturmixoljuk a fazekunkból a kínnal megalkotott levest, akkor ne a legkisebbet bányásszuk elő. Hagyjunk magunknak, meg a késeknek egy kis teret.)

A vajat/margarint a fazékba pottyintjuk, odadurrantunk neki közepes (villanyos tűzhelyen 5 v. 6) fokozaton, és némi lanyha kevergetés kíséretében felolvasztjuk.

3. Ha a vajat sikeresen megolvasztottuk, akkor a hagymát beleöntjük, és alaposan átforgatjuk rajta a szeleteket. Lehetőleg úgy ügyeskedjünk, hogy mindegyik szép fényes legyen.

Megfűszerezzük: meghintjük a kakukkfűvel, és egy csipet sóval. (Csipet só még nem a rendes ízesítés. Azért van rá szükség, mert a só vizet von el, ezért könnyebben levet enged a hagyma, hamarabb megpuhul.) Teljesen odavagyok azért, hogy a zöldségeket a saját levükben főzzük puhára, és ne egyből másfél liter vízben. Az így készült levesekben sokkal intenzívebben érezni a zöldségek ízét, és a fűszerek is jobban érvényesülnek.

Szóval: saját levében puhára pároljuk a hagymát bő tizenöt perc alatt. Takarék fokozaton műveljük eme tevékenységet, ügyelve rá, hogy a hagyma valóban párolódjon, ne pedig szénné égjen. Mivel párolunk, ezen tevékenységet fedő alatt műveljük a hagymával. Nem kapkodjuk fel tíz másodpercenként a fődőt, hogy alá kukkantsunk, meg kevergessük. Békén hagyjuk, és mérsékelt mennyiségben keverjük át. Ha attól tartunk, hogy meg fog égni, akkor nagyon kevés (pár evőkanál, esetleg fél deci) vizet aláönthetünk.

4. Amíg a hagymaszeletek megpuhulnak, addig elfoglaljuk magunkat a krumplival. Szépen meghámozzuk őket, leöblögetjük, aztán csinosan felkockázzuk. A "kisebb hamarabb megfő" elvét követve igyekezzünk picinykére darabolni a krumplit. A fél centi vastagságú szeleteket lehetőleg ne haladjuk meg.

Krumplidarabokat felhasználásig tartsuk vízben.

Kis kitérő: hogyan kerül a levesbe a burgonya? Lelkes szakácskönyv búvárkodásom során nem egyszer találkoztam a krémlevesek hozzávalói között a krumplival. Semleges íze miatt jól használható, és tartalmassá is teszi a levesünket. Aki akarja, kihagyhatja, nem dől össze a világ. Találtam olyan receptet is, ahol nem szerepelt a hozzávalók között. Viszont ebben az esetben kettő, vagy több póréhagymát karikázzunk fel a levesünkhöz, hogy ne csak a felforralt tejszínt eszegessük vígan, hanem legyen is benne valami.

5. Ha megpuhult a hagyma, akkor hozzáadjuk a krumplikockákat. Mint ezt már más bejegyzésnél korábban kifejtettem, a krumplit nem áztatóvizestül zuttyintjuk a fazékba, hanem kiskezünkkel kihorgásszuk őket, és beledobáljuk a fazékba.

Összeforgatjuk a kettőt, és gyagyáknak már most mondom: a krumplit nem saját levében fogjuk puhára párolni.

Fogjuk a szebbik mérőkancsónkat, elcaplatunk vele a mosogatóig, ahol is engedünk beléje nagyjából egy liter vizet. Felöntjük vele a fazekunk tartalmát, megborsozzuk mindkétféle borssal, és hozzáadagoljuk az egy teáskanál sót is. Nagy lángon/magas fokozaton felforraljuk az egészet, majd takarékra vesszük, és csendes bugyogásban puhára főzzük a krumplit. Attól függően, hogy mekkora darabkákat alkottunk, ez az idő 20-30 perc között lesz valahol. Természetesen azt, hogy tényleg puha-e, kóstolással ellenőrizzük. Akinek még harminc perc elteltével is reccsenően harsog a kivett krumplidarabja, az főzögesse még egy ideig. Akkor jó, ha a fakanál élével gond nélkül ketté tudunk vágni egy darabot. (És ezt nem annak köszönhetjük, mert mi vagyunk Igazságos Izom Tibor, és egy betonkockát is ketté tudunk hasítani a fakanál élével, hanem mert tényleg sikerült puhára főzni.)

6. Amíg megfő a krumpli, addig ellebzselünk a konyhában, és két mosogatás között a szabad húsz másodpercünkben kimérjük a két deci tejszínt. Ha esetleg akad plusz tizenöt szabad másodpercünk, akkor a botmixert is előrángatjuk a fiók/polc mélyéről.

Ha a levesben az alkatrészek puhára főttek, akkor levesszük a platnyiról. Legjobb, ha odakészítünk a tűzhely mellé valami hőállót, amire rátehetjük. Ez a hőálló valami legyen kellőképpen stabil, ugyanis itt óhajtunk turmixolni is. Aztán ha nem kellőképp stabil az alapzatunk, akkor a nagy mixelésben előfordulhat, hogy addig kapaszkodunk fél kézzel a fazék fülébe, másikkal meg a botmixerbe, hogy magunkra rántjuk a félig kész, de igen forró levest. Aztán ijedtünkben esetleg nekiállunk hadonászni a mixerrel, szóval kész vérfürdőt rendezünk. Annak érdekében, hogy a krémleves-készítés ne forduljon át kora gótikus horrorba, tegyünk stabil alapot a fazekunk alá. Nálam ez a legvastagabbik vágódeszkának felel meg: öt centi vastag tömör fa. Praktikus és nehéz darab, igen sok galádságra használható.

Ha levettük, és stabilra tettük, akkor azonmód hozzáöntjük a két deci tejszínünket. Ne aggódjunk, hogy szétcsapja-e vagy sem, lesznek-e göbök vagy sem. Lesznek, lesznek. Azonban birtokoljuk azon eszközt, amivel rendet tehetünk a fazékban. A botmixerrel ugyanis nemcsak a zöldséget, hanem a csomós tejszínt is gatyába rázhatjuk.

Öntögetés után rákötjük a botmixert a 220-ra, belemerítjük a levesbe, és megnyomjuk a megfelelő gombot.

(Igen, előbb merít. De ha szeretnénk a falra/plafonra/ruhánkra/pult környékén található motyókra is juttatni egy kevés levest, akkor nyugodtan eresszük járó késekkel a levesbe a mixert.) Addig dolgoztatjuk a botmixert, amíg teljesen homogén állagú nem lesz a levesünk. Ne sajnáljuk rá a fáradságot. Tényleg. Kevés kiábrándítóbb dolog van, mint egészben maradt ezzel-azzal találkozni egy krémlevesben.

Ha simára turmixoltuk a levesünket, akkor visszatesszük a platnyira, felcsavarjuk alatta a fokozatot, és felforraljuk. Éppenhogy megrotyogtatjuk, azaz összeforraljuk, és teszünk egy halovány kísérletet a kóstolásra. Amennyiben szükséges, kevés sóval és borssal igazíthatunk az ízeken. Borssal kicsit óvatosabban, mert nagyon könnyű extra-csípősre fűszerezni.

Készen is vagyunk. Hurrá! És még minden ujjunk megvan. Még nagyobb hurrá!

Négy normál adag lesz belőle. Aki szeretné, az piríthat a tetejére zsemlekockát/kiflikarikát. Vagy egyszerűen ehet mellé helyes kis pirítósokat. Bele is tunkolhatja, ha az esik jól. Szofisztikáltak pedig apríthatnak snidlinget a tetejére.

Téli zimankó idején kifejezetten ajánlott, de nyáron sem rossz. Ugyanis hidegen is lehet fogyasztani, csak akkor már az a neve, hogy Vichyssoise. Vacsoravendégek előtt pedig mindkét verzióval lehet villogni. Télen-nyáron.