Rusztikus burgonyakrémleves, avagy másodhegedűsből főszereplő

Szegény burgonyát sokszor kényszerítjük főzés során a másodhegedűs szerepébe. Lesz belőle köret a rántott hús mellett. Vagy bármi más mellett. Megtámogatja a szilvás és egyéb gombócokat, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen használatos krémlevesekben, hogy kissé erőteljesebbé tegye a levest, de ne vegye el a főszereplő zöldség ízét. Pedig szerintem a krumpli klassz dolog, főszereplőként is megállja a helyét. Többször rögeszméztem én itt már arról, hogy ne nézzük le szegényt, ne gyalázzuk agyon olajban sütve, és igenis barátkozzunk meg vele, mert meghálálja.

Valamikor késő ősszel közölte az ember, hogy enne valamilyen levest. Nekiálltam felsorolni vagy tízfélét, figyelembe véve kamra és hűtő tartalmát. Egyik verzió se tetszett néki, viszont lelkesen ajánlgatott egy, az interneten talált krém-leveskét krumpliból. Üsse kavics, átfutottam a receptet, és kattogott az agyam, hogy miként lehetne egy egyszerű krumplilevest felturbózni. Úgy, hogy ne kelljen hozzá bevásárolni. Úgy, hogy ne kelljen miatta órákig a konyhában gályázni. Úgy, hogy lehessen neki adni valami nagyképű elnevezést. És úgy alakult, hogy megoldottam a feladatot. Kizárólag az otthon talált hozzávalókból, bő negyvenöt perc alatt sikerült olyan levest rittyentenem a sokat mellőzött krumpliból, hogy a levesekre finnyás férfiember két tányérral is szedett belőle. Aztán jóllakottan szuszogva közölte, hogy eszméletlenül finom lett.

Szeressük a krumplit levesnek, mert ízlésünknek megfelelően bárhogy átvariálhatjuk: simán, tejszínes-szerecsendiósnak, vagy megkínálhatjuk rozmaringgal, esetleg más zöldfűszerrel, vagy elvihetjük keletre, ahogy én is tettem, némi curry segítségével.

Ez utóbbi hozzávalónak köszönhetően a nagyképű elnevezés tovább fokozható: rusztikus, curry-s burgonyakrémleves. Ennek ellenére kezdőknek is ajánlom, mert rusztikusságát a botmixer mellőzésének köszönheti, ezért alulfelszerelt háztartások is bátran hozzáfoghatnak a megfőzéséhez.

Hát nosza:

Rusztikus curry-s burgonyakrémleves

Hozzávalók:

65-70 dkg - lehetőleg öreg - burgonya (tisztítatlan súly)

1 kisebb, közepes vöröshagyma - vagy tudjuk, bázi nagynak a fele

2 gerezd fokhagyma, duci lehetőleg, ne a vánnyadtat vegyük ki a fokhagymafej közepéből

3 evőkanál (olíva)olaj - akinek nincs, annak jó bármilyen, napraforgótól elkezdve. Olívából bevállalhatjuk az extra szűzet is, ha nem sajnáljuk ellevesezni.

2 kisebb alma, lehetőleg édesebb fajta - én a nálam nagy számban fellelhető sárga almákat használom, kiválóan passzolnak a krumplihoz.

1 teáskanál só

frissen őrölt bors

1 teáskanál currypor - van üveges, meg zacskós, ami van otthon. Ha nincs, akkor vegyünk. Curry életet menthet, mert gyakorlatilag bármilyen kajához használhatjuk. Nalyó, almás palacsintához talán nem. (Most biztos kapok a fejemre, mert a menők nem használnak szárított fűszerkeverékeket, pláne nem egyszerű curryport. Én meg az ő fejükre teszek. Szerintem egy normál, tényleg csak fűszereket tartalmazó keveréket, nem lehet a leveskockához, meg mindenféle aromákat, ízfokozókat tartalmazó izékhez hasonlítani. Olyanokat én se nagyon használok, nagy ritkán leveskockát, mert nálam se folyik csirkealaplé a csapból. Magas minőségű currypor beszerzésére tett kísérleteim is kudarcba fulladtak, mert Tatabánya összes elérhető helyén végigböngésztem a curry-kínálatot, és sehol se botlottam bele Madras-currybe. Örültem annak is, hogy találtam egyáltalán valamilyen curryt. Tudomásul vettem azóta, hogy bizony vannak beszerzési korlátok. És különben is, főzés nem szólhat arról, hogy napokon át próbáljuk százhuszonnyolc helyen felhajtani a hozzávalókat. Akkor sosem eszünk.)

1/4 kávéskanál őrölt gyömbér

1/4 kávéskanál őrölt kömény - akinek van otthon római köménye, az még jobb hozzá (Nekem nincs, fentebb említett beszerzési korlátoknak köszönhetően.)

késhegynyi fahéj

1/2 teáskanál barna cukor (elmaradhat)

1 kis doboz tejföl (175 gr) - ha koleszterinszintünk engedi, akkor a magasabb zsírtartalmú

1 csapott evőkanál liszt - én most teljes kiőrlésűt használtam, de a teljesen sima is megteszi. Ki mivel szereti habarni a leveskéjét.

Elkészítés:

1. Kezdet kezdetének felaprítunk mindent, ami kezünk ügyébe kerül. Talán hugi hőn szeretett macskáját kíméljük meg ettől. Ha nagyon zavar minket a főzésben, akkor trancsírozás helyett egyszerűen hajjíjjuk ki őt a konyhából. Ha nagyon zavar minket, akkor a macsek után lehet hajítani Hugit is. Vagy Öcsit. Apát. A büdös kölköt. Kinek mije van. :)

Szóval aprítunk. A nagyobbik kés igénybevételével, a zöldséges vágódeszkán. Aprítás előtt kellemesen mocskos meló: hámozás. Krumplit is, hagymát is, almát is. Krumplikat hámozás után leöblögetjük, és megúsztatjuk őket a nagyobbik műanyag vájdlingban. Sőt, a krumplikat felszeletelés után, ámde felhasználás előtt szintén megúsztatjuk.

Méretezés: krumplikat a szokásos fél centis, helyes fél-karikákra vágjuk, a hagymát finomra, az almát pedig kb. egy centis kockákra. (Almákból felszeletelés előtt gondosan eltávolítottuk a magházukat, ugye???)

 
Megpuceválunk két gerezd fokhagymát, és ha ezzel is megvagyunk, akkor nekiállunk, és keresünk egy levesfőzésre alkalkmas fazékot. Lehetőleg olyat, ami képes két liter folyadékot befogadni, és igen: fedője is van.

2. Ha az aprítás fejezetet büszkén abszolváltuk, akkor nekiállhatunk a levesfőzés érdemi részének. Belecsurgatjuk a három evőkanál ilyen-olyan olajunkat a kedvenc fazekunkba, és megforrósítjuk. Ha már elég meleg, akkor ráborítjuk a hagymát, és folyamatos kevergetés mellett megpároljuk az olajon. Nem kell nagy lángon a szénné égetés fokozatáig pirítani. Nem. Kellemesen könnyű, vagy alig közepes (villanyos tűzhelyen 4-5) fokozaton boldogan kevergetjük, és megtöltjük az egész konyhát, a bejárati ajtórés alatt kiszökve pedig az egész emeletet masszív, sülő hagymaszaggal. (És hun van még a fokhagyma, ahá, ahahahááá!)

Igen, a fokhagyma. Ezt - szokás szerint - mindenkinek a finnyájára bízom. Lehet apróra aprítani, körmöket féltve lereszelni, vagy fokhagymaprésen brutálisan keresztültolni. Aki viszont - mint például én is - ezerféle főzős műsort néz (oppárdon, vasal rá, míg gyermek aluszik), az csinálhatja úgy is, mint a nagymenő séfek: vágódeszkára kipakolja, nagykést ráhelyezi, teljes testsúllyal ránehezedik és/vagy tenyerével rácsap. És ímhol a fokhagyma megadja magát a fizikának (és a súlynak), és lelkesen kilapul. Mert állítólag így aztán igazán felszabadulnak az aromák. Ám legyen. Szabaduljanak.

Akár így, akár úgy, azt ami a fokhagymából maradt, bedobjuk a fazékba a puha hagyma mellé. Jár neki pár gyors keverés, vigyázva, nehogy keserűre égessük a nagy lelkesedésben - meg a maximum fokozaton.

A felaprított krumplit beleborítjuk a fazékba, és alaposan átforgatjuk a hagymás olajon. Ez a lépés a nagykönyv szerint azért fontos, mert így átveszik kissé a krumplik a hagymafélék ízét. Hát vegyék. Én ugyan nem vagyok semmi jónak az elrontója.

Ha ezzel megvagyunk, akkor nem ábrándozunk, hanem felöntjük bő egy liter vízzel. Akinek a csapjából alaplé folyik, az felöntheti alaplével is. Maradék húslevessel. De talán leveskockával ne gyalázzuk meg készülő levesünket. Ha nincs alaplé, tökéletesen megfelel a víz is. Lesz ott még töménytelen mennyiségű fűszer, amivel lehet kompenzálni.

Vizezés után almázunk: mehetnek fürödni-főni az almák is a krumpli után.

3. Fűszerezés. Kezdetnek indítunk egy csapott teáskanál sóval, meg némi frissen őrölt borssal. Következhet a currypor: egy púpozott teáskanál. Ha nem bírunk mással belekotorni a szűkszájú, gyári fűszeres üvegbe, akkor egyezzünk ki két púpozott kávéskanállal. Mokkáskanál, gyk. Kávéskanalat ne dugjuk el rögtön a mosogatnivalók közé, hanem gyorsan mérjünk még ki vele egy negyed kávéskanálnyi őrölt gyömbért és őrölt köményt. Mehet bele késhegynyi fahéj, és akinek van rá igénye, az tehet bele egy fél teáskanál barna cukrot is.

Nehezén túl vagyunk. Nagy lángon felforraljuk az egészet, aztán takarékra tekerünk, és csendes bugyogásban, fedő alatt puhára főzzük a krumplit. Almával ne foglalkozzunk. Semmi bajunk nem lesz tőle, ha kemény marad, úgyis összetörjük. Koncentráljunk a krumplira. Neki olyan 15-20 perc kell, hogy a csendesen fövő vízben teljesen megpuhuljon. (Mongyuk, ennyi idő alatt alma is vígan megfő.)

4. Előkészítjük a habarást. Egy kellemes méretű tálba/mérőkancsóba beleborogatjuk a doboz tejfölt. Utánaküldjük a csapott evőkanál lisztet, aztán alaposan elkeverjük. Teljesen homogén állagra törekszünk. Akinek kanállal nehezen megy, az próbálkozzon megfelelő méretű habverővel. (Megfelelő méret az, ami belefér a mérőkancsóba.)

Bő negyedóra elteltével bekukkantunk a fedő alá, és ha puhának látjuk a leves hozzávalóit, akkor meg is kóstoljuk őket. Kezdetnek szokás szerint fakanál élével tesztelünk, ha könnyen ketté tudunk marcangolni egy krumpli-szeletet, akkor vehetjük a bátorságot a kóstoláshoz is.

Ha puha, akkor szívünk minden büszkeségével előveszünk egy merőkanalat, és belemerünk egy adag levest a tejfölös-lisztes kotyvalékba. Gyk: habarásba. Mert tudjuk, hogy fontos a jó síndarab. Ami igazából hőkiegyenlítés. Ha belemertük, akkor teljesen simára keverjük. A megfelelő méretű habverő ebben is jó szolgálatot tesz. Még rámerünk két-három adagot, és míly meglepő, ezt is elkeverjük. Én azért szeretek több merőkanálnyit tenni a tejfölbe, hogy igazán jó legyen a hőkiegyenlítés, és elkerüljem a csomókat a kész levesben. (Okos szakácskönyvek általában egy merőkanálnyit javasolnak. Azzal is meg lehet oldani. Kinek melyik módszer a szimpatikusabb.)

A dugig töltött mérőkancsó tartalmát aztán beleöntjük a levesbe, elkeverjük, majd feltekerjük a tűzhelyen a fokozatot maximumra. A levest újra felforraljuk, majd egy-két percig kevergetve forraljuk, hogy kellőképpen besűrűsödjön.

Namármost, a sűrűség. A krumplinak, pláne az öreg krumplinak kellemesen magas a keményítő tartalma. Ebből következik, hogy a leves másnapra annyira be tud sűrűsödni, hogy megáll benne a kanál. Ezért elég a habarásban egy csapott evőkanál liszt. Ha másnap azt tapasztaljuk, hogy az ízlésünknek kissé túl sűrű a leves, akkor kevés vizet adunk hozzá, majd felforraljuk. (Ebben az esetben szükség lehet utánízesítésre némi só, meg bors segítségével.)

Vissza az aznaphoz: ha felforraltuk, akkor elzárjuk a tűzhelyet, és keresünk egy stabil alapot. Mixelni nem fogunk, de krumplitöréshez is kell a stabilitás, ha nem akarjuk egyből a padlóra, vagy a pólónkra borítani a frissen készült rusztikus leveskénket.

Erre a legjobb természetesen a háztartásban fellelhető legvastagabb vágódeszka. Ráhelyezzük a fazekat, és a krumplinyomót marokra fogva halált megvető bátorsággal nekiesünk a levesnek. Igyekezzünk alaposan törni, ne hagyjuk benne a krumpliszeletek nagyját egyben. Attól ugyanis nem rusztikus, hanem maximum trehány benyomást fogunk tenni vendégeinkre.

Ha nagy igyekezettel megtörtünk minden levesben fellelhető darab valamit, akkor megkóstoljuk, és ha szükséges, akkor igazítunk egy kicsit az ízeken, immár csak sóval és borssal. Meg is volnánk.

Nem kell hozzá se kruton, se pirított kenyérkocka, se semmi ilyesmi. Elég laktatós önnön magában is. Sőt, másnap még laktatósabb lesz.

Elviekben négyszemélyes adag, de kitelik belőle hat kisebb is. Attól függ, mit eszünk utána. Vagy attól, hogy mennyire van hideg odakint. Esetleg attól is, hogy mennyire szeretjük a curryt. Vagy teszem azt, a krumplit.

Tejszínes póréhagymaleves, avagy az úszómedencével kombinált frigó legkiválóbb ellenszere

Frigóvá lett a külvilág. S hogy még kellemesebb legyen az ember közérzete, időnként ömlik a zuháré. Vagy tombol a hóvihar. Metsző jeges, vagy északi szelet most nem is említjük. Ettől már csak az szebb, ha a nap indításaként kedvenc bokacsizmájában bokán felül érő tócsába gyalogol bele az ember lánya. (Majd odabent a melóban elábrándozik róla, hogy nem elég benti cipőt tartani, kéne benti zokni is. Folyomány: bánatosan száradtak a vizes zokkancsok az öntöttvas radiátoron. Folyomány folyománya: benti cipőben mezítláb koslatott a delikvens. Tényleg. Jelen eset amúgy még egyszer régen esett meg velem. Júniusban. Báááh, nem is indulhat ettől szebben egy munkás reggel.)

A lényeg: ha beköszönt a zord időjárás, akkor csak egy dolog segíthet az emberen: a tejszínes krémleves. Főleg hagymából. Hadd érezze a széles nyilvánosság, hogy mit ebédeltünk/vacsoráltunk.

Ha ugyanis bepakolunk a gyomrunkba egy tányér klassz póréhagymalevest, akkor nem fog érdekelni minket se ronggyá ázott cipő, se a dézsa módjára ömlő eső, se az, hogy hótaposót kell húzni. Csak egy dolog fog érdekelni minket: hogy levesezés után bekucorodjunk kanapé sarkába, takaróba csavarjuk magunkat, és a külvilágot elfeledve átadjuk magunkat az álomnak. Vagy a kedvenc könyvünknek. Vagy egyszerűen csak a kellemes ábrándjainknak.

Jöjjön hát a hideg legjobb ellenszere:

Tejszínes póréhagymaleves

Hozzávalók:

1 szép szál póréhagyma - szoktam itt kántálni arról, hogy zöldséget lehetőleg piacról, vagy zöldségestől vegyünk. Póréhagyma esetében a helyzet kissé paradox: piacon, illetve a bejáratott zöldségesemnél eddig csak befürödtem a hagymákkal. Érdekes módon hipermarketben, diszkontáruházban, illetve a lakótelepi spárban eddig még nem nyúltam vele mellé. Arról nem is beszélve, hogy 120-150 Ft között sikerült beszerezni egy darabot. Azt a szívességet viszont tegyük meg magunknak, hogy nem a celofánba csomagolt, két darabra vágott izét vesszük meg, hanem egy rendes, egész hagymát. (Lentebb illusztrálom, mire is gondolok.)

2 kisebb krumpli (tisztítatlan súly: 15-20 dkg)

3-4 dkg vaj vagy margarin
2 csipet szárított, morzsolt kakukkfű

1 teáskanál só

1/4 kávéskanál fehérbors

őrölt fekete bors

2 dl tejszín - zsíros, 20 %-os. Ilyet használjunk, mert a zsíros tejszín önmagában is kellemesen sűrű, ezért nem feltétlenül szükséges további lisztezés/keményítőzés ahhoz, hogy megfelelő állagú legyen a levesünk.

Extra hozzávaló: kellő bátorság a botmixer kezeléséhez

Elkészítés:

1. Fogjuk a hagymát, megmossuk. Póréhagyma arról nevezetes, hogy a levelei között bőven meg tud bújni a homok. Ezért igen alapos, többszöri öblítést igényel. Okos szakácskönyvek szokták írni, hogy csak a fehér részét használjuk fel. Én erre meg bőszen teszek. A zöld részt széthajtogatom kissé,  leöblögetem, és annak egy részét is felkarikázom. Ahogy haladunk a hagyma vége felé, sűrűn nézegessünk be a levelek közé, hogy észrevegyük benne a homokpöttyöket. Ha találunk ilyesmit, azonmód mossuk is ki belőle.

Tisztítás után karikázunk. Kezdetnek levágjuk a bumedli végét a gyökerekkel. (Elegáns mozdulattal hajítjuk a kukába.) A fehér részből pedig igyekezzünk csinos, kellemesen vékony hagymaszeleteket gyártani. A fél centis szelet túl vastag, valahol három milliméter körül legyünk. Aki itt most arra gondol, hogy minek vékonyra szelni, mikor a végén úgyis turmixolunk, annak most mondom, hogy nem a nyers hagymát fogjuk leturmixolni, hanem azt, ami szépen megpuhult. Főleg gyorsan. Főleg azért, mert nem centi vastag karikákra hasogattuk.

Ha a hagymát felszeleteltük, akkor kicsit félretesszük, és nagy lendülettel nekiállunk vajat olvasztani.

Netalántán valaki megkérdezné, hogyan lesz ennyike hagymából megfelelő mennyiségű leveske, annak már most mondom, hogy azért vagyon a krumpli. Ad néki egy kis plusz tartást.

2. Aki bátor, az szemmérték alapján, aki béna, az méretőzéssel egybekötve kikanyarít a margarinjából egy 3-4 dkg-os darabot. Aztán kotor fazekat. Olyat kotorjunk, amibe legalább 2,5-3 liter folyadék fér bele, és fedővel is rendelkezik. (Ha nem akarjuk, hogy a turmixolás során kiturmixoljuk a fazekunkból a kínnal megalkotott levest, akkor ne a legkisebbet bányásszuk elő. Hagyjunk magunknak, meg a késeknek egy kis teret.)

A vajat/margarint a fazékba pottyintjuk, odadurrantunk neki közepes (villanyos tűzhelyen 5 v. 6) fokozaton, és némi lanyha kevergetés kíséretében felolvasztjuk.

3. Ha a vajat sikeresen megolvasztottuk, akkor a hagymát beleöntjük, és alaposan átforgatjuk rajta a szeleteket. Lehetőleg úgy ügyeskedjünk, hogy mindegyik szép fényes legyen.

Megfűszerezzük: meghintjük a kakukkfűvel, és egy csipet sóval. (Csipet só még nem a rendes ízesítés. Azért van rá szükség, mert a só vizet von el, ezért könnyebben levet enged a hagyma, hamarabb megpuhul.) Teljesen odavagyok azért, hogy a zöldségeket a saját levükben főzzük puhára, és ne egyből másfél liter vízben. Az így készült levesekben sokkal intenzívebben érezni a zöldségek ízét, és a fűszerek is jobban érvényesülnek.

Szóval: saját levében puhára pároljuk a hagymát bő tizenöt perc alatt. Takarék fokozaton műveljük eme tevékenységet, ügyelve rá, hogy a hagyma valóban párolódjon, ne pedig szénné égjen. Mivel párolunk, ezen tevékenységet fedő alatt műveljük a hagymával. Nem kapkodjuk fel tíz másodpercenként a fődőt, hogy alá kukkantsunk, meg kevergessük. Békén hagyjuk, és mérsékelt mennyiségben keverjük át. Ha attól tartunk, hogy meg fog égni, akkor nagyon kevés (pár evőkanál, esetleg fél deci) vizet aláönthetünk.

4. Amíg a hagymaszeletek megpuhulnak, addig elfoglaljuk magunkat a krumplival. Szépen meghámozzuk őket, leöblögetjük, aztán csinosan felkockázzuk. A "kisebb hamarabb megfő" elvét követve igyekezzünk picinykére darabolni a krumplit. A fél centi vastagságú szeleteket lehetőleg ne haladjuk meg.

Krumplidarabokat felhasználásig tartsuk vízben.

Kis kitérő: hogyan kerül a levesbe a burgonya? Lelkes szakácskönyv búvárkodásom során nem egyszer találkoztam a krémlevesek hozzávalói között a krumplival. Semleges íze miatt jól használható, és tartalmassá is teszi a levesünket. Aki akarja, kihagyhatja, nem dől össze a világ. Találtam olyan receptet is, ahol nem szerepelt a hozzávalók között. Viszont ebben az esetben kettő, vagy több póréhagymát karikázzunk fel a levesünkhöz, hogy ne csak a felforralt tejszínt eszegessük vígan, hanem legyen is benne valami.

5. Ha megpuhult a hagyma, akkor hozzáadjuk a krumplikockákat. Mint ezt már más bejegyzésnél korábban kifejtettem, a krumplit nem áztatóvizestül zuttyintjuk a fazékba, hanem kiskezünkkel kihorgásszuk őket, és beledobáljuk a fazékba.

Összeforgatjuk a kettőt, és gyagyáknak már most mondom: a krumplit nem saját levében fogjuk puhára párolni.

Fogjuk a szebbik mérőkancsónkat, elcaplatunk vele a mosogatóig, ahol is engedünk beléje nagyjából egy liter vizet. Felöntjük vele a fazekunk tartalmát, megborsozzuk mindkétféle borssal, és hozzáadagoljuk az egy teáskanál sót is. Nagy lángon/magas fokozaton felforraljuk az egészet, majd takarékra vesszük, és csendes bugyogásban puhára főzzük a krumplit. Attól függően, hogy mekkora darabkákat alkottunk, ez az idő 20-30 perc között lesz valahol. Természetesen azt, hogy tényleg puha-e, kóstolással ellenőrizzük. Akinek még harminc perc elteltével is reccsenően harsog a kivett krumplidarabja, az főzögesse még egy ideig. Akkor jó, ha a fakanál élével gond nélkül ketté tudunk vágni egy darabot. (És ezt nem annak köszönhetjük, mert mi vagyunk Igazságos Izom Tibor, és egy betonkockát is ketté tudunk hasítani a fakanál élével, hanem mert tényleg sikerült puhára főzni.)

6. Amíg megfő a krumpli, addig ellebzselünk a konyhában, és két mosogatás között a szabad húsz másodpercünkben kimérjük a két deci tejszínt. Ha esetleg akad plusz tizenöt szabad másodpercünk, akkor a botmixert is előrángatjuk a fiók/polc mélyéről.

Ha a levesben az alkatrészek puhára főttek, akkor levesszük a platnyiról. Legjobb, ha odakészítünk a tűzhely mellé valami hőállót, amire rátehetjük. Ez a hőálló valami legyen kellőképpen stabil, ugyanis itt óhajtunk turmixolni is. Aztán ha nem kellőképp stabil az alapzatunk, akkor a nagy mixelésben előfordulhat, hogy addig kapaszkodunk fél kézzel a fazék fülébe, másikkal meg a botmixerbe, hogy magunkra rántjuk a félig kész, de igen forró levest. Aztán ijedtünkben esetleg nekiállunk hadonászni a mixerrel, szóval kész vérfürdőt rendezünk. Annak érdekében, hogy a krémleves-készítés ne forduljon át kora gótikus horrorba, tegyünk stabil alapot a fazekunk alá. Nálam ez a legvastagabbik vágódeszkának felel meg: öt centi vastag tömör fa. Praktikus és nehéz darab, igen sok galádságra használható.

Ha levettük, és stabilra tettük, akkor azonmód hozzáöntjük a két deci tejszínünket. Ne aggódjunk, hogy szétcsapja-e vagy sem, lesznek-e göbök vagy sem. Lesznek, lesznek. Azonban birtokoljuk azon eszközt, amivel rendet tehetünk a fazékban. A botmixerrel ugyanis nemcsak a zöldséget, hanem a csomós tejszínt is gatyába rázhatjuk.

Öntögetés után rákötjük a botmixert a 220-ra, belemerítjük a levesbe, és megnyomjuk a megfelelő gombot.

(Igen, előbb merít. De ha szeretnénk a falra/plafonra/ruhánkra/pult környékén található motyókra is juttatni egy kevés levest, akkor nyugodtan eresszük járó késekkel a levesbe a mixert.) Addig dolgoztatjuk a botmixert, amíg teljesen homogén állagú nem lesz a levesünk. Ne sajnáljuk rá a fáradságot. Tényleg. Kevés kiábrándítóbb dolog van, mint egészben maradt ezzel-azzal találkozni egy krémlevesben.

Ha simára turmixoltuk a levesünket, akkor visszatesszük a platnyira, felcsavarjuk alatta a fokozatot, és felforraljuk. Éppenhogy megrotyogtatjuk, azaz összeforraljuk, és teszünk egy halovány kísérletet a kóstolásra. Amennyiben szükséges, kevés sóval és borssal igazíthatunk az ízeken. Borssal kicsit óvatosabban, mert nagyon könnyű extra-csípősre fűszerezni.

Készen is vagyunk. Hurrá! És még minden ujjunk megvan. Még nagyobb hurrá!

Négy normál adag lesz belőle. Aki szeretné, az piríthat a tetejére zsemlekockát/kiflikarikát. Vagy egyszerűen ehet mellé helyes kis pirítósokat. Bele is tunkolhatja, ha az esik jól. Szofisztikáltak pedig apríthatnak snidlinget a tetejére.

Téli zimankó idején kifejezetten ajánlott, de nyáron sem rossz. Ugyanis hidegen is lehet fogyasztani, csak akkor már az a neve, hogy Vichyssoise. Vacsoravendégek előtt pedig mindkét verzióval lehet villogni. Télen-nyáron.