Rusztikus burgonyakrémleves, avagy másodhegedűsből főszereplő

Szegény burgonyát sokszor kényszerítjük főzés során a másodhegedűs szerepébe. Lesz belőle köret a rántott hús mellett. Vagy bármi más mellett. Megtámogatja a szilvás és egyéb gombócokat, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen használatos krémlevesekben, hogy kissé erőteljesebbé tegye a levest, de ne vegye el a főszereplő zöldség ízét. Pedig szerintem a krumpli klassz dolog, főszereplőként is megállja a helyét. Többször rögeszméztem én itt már arról, hogy ne nézzük le szegényt, ne gyalázzuk agyon olajban sütve, és igenis barátkozzunk meg vele, mert meghálálja.

Valamikor késő ősszel közölte az ember, hogy enne valamilyen levest. Nekiálltam felsorolni vagy tízfélét, figyelembe véve kamra és hűtő tartalmát. Egyik verzió se tetszett néki, viszont lelkesen ajánlgatott egy, az interneten talált krém-leveskét krumpliból. Üsse kavics, átfutottam a receptet, és kattogott az agyam, hogy miként lehetne egy egyszerű krumplilevest felturbózni. Úgy, hogy ne kelljen hozzá bevásárolni. Úgy, hogy ne kelljen miatta órákig a konyhában gályázni. Úgy, hogy lehessen neki adni valami nagyképű elnevezést. És úgy alakult, hogy megoldottam a feladatot. Kizárólag az otthon talált hozzávalókból, bő negyvenöt perc alatt sikerült olyan levest rittyentenem a sokat mellőzött krumpliból, hogy a levesekre finnyás férfiember két tányérral is szedett belőle. Aztán jóllakottan szuszogva közölte, hogy eszméletlenül finom lett.

Szeressük a krumplit levesnek, mert ízlésünknek megfelelően bárhogy átvariálhatjuk: simán, tejszínes-szerecsendiósnak, vagy megkínálhatjuk rozmaringgal, esetleg más zöldfűszerrel, vagy elvihetjük keletre, ahogy én is tettem, némi curry segítségével.

Ez utóbbi hozzávalónak köszönhetően a nagyképű elnevezés tovább fokozható: rusztikus, curry-s burgonyakrémleves. Ennek ellenére kezdőknek is ajánlom, mert rusztikusságát a botmixer mellőzésének köszönheti, ezért alulfelszerelt háztartások is bátran hozzáfoghatnak a megfőzéséhez.

Hát nosza:

Rusztikus curry-s burgonyakrémleves

Hozzávalók:

65-70 dkg - lehetőleg öreg - burgonya (tisztítatlan súly)

1 kisebb, közepes vöröshagyma - vagy tudjuk, bázi nagynak a fele

2 gerezd fokhagyma, duci lehetőleg, ne a vánnyadtat vegyük ki a fokhagymafej közepéből

3 evőkanál (olíva)olaj - akinek nincs, annak jó bármilyen, napraforgótól elkezdve. Olívából bevállalhatjuk az extra szűzet is, ha nem sajnáljuk ellevesezni.

2 kisebb alma, lehetőleg édesebb fajta - én a nálam nagy számban fellelhető sárga almákat használom, kiválóan passzolnak a krumplihoz.

1 teáskanál só

frissen őrölt bors

1 teáskanál currypor - van üveges, meg zacskós, ami van otthon. Ha nincs, akkor vegyünk. Curry életet menthet, mert gyakorlatilag bármilyen kajához használhatjuk. Nalyó, almás palacsintához talán nem. (Most biztos kapok a fejemre, mert a menők nem használnak szárított fűszerkeverékeket, pláne nem egyszerű curryport. Én meg az ő fejükre teszek. Szerintem egy normál, tényleg csak fűszereket tartalmazó keveréket, nem lehet a leveskockához, meg mindenféle aromákat, ízfokozókat tartalmazó izékhez hasonlítani. Olyanokat én se nagyon használok, nagy ritkán leveskockát, mert nálam se folyik csirkealaplé a csapból. Magas minőségű currypor beszerzésére tett kísérleteim is kudarcba fulladtak, mert Tatabánya összes elérhető helyén végigböngésztem a curry-kínálatot, és sehol se botlottam bele Madras-currybe. Örültem annak is, hogy találtam egyáltalán valamilyen curryt. Tudomásul vettem azóta, hogy bizony vannak beszerzési korlátok. És különben is, főzés nem szólhat arról, hogy napokon át próbáljuk százhuszonnyolc helyen felhajtani a hozzávalókat. Akkor sosem eszünk.)

1/4 kávéskanál őrölt gyömbér

1/4 kávéskanál őrölt kömény - akinek van otthon római köménye, az még jobb hozzá (Nekem nincs, fentebb említett beszerzési korlátoknak köszönhetően.)

késhegynyi fahéj

1/2 teáskanál barna cukor (elmaradhat)

1 kis doboz tejföl (175 gr) - ha koleszterinszintünk engedi, akkor a magasabb zsírtartalmú

1 csapott evőkanál liszt - én most teljes kiőrlésűt használtam, de a teljesen sima is megteszi. Ki mivel szereti habarni a leveskéjét.

Elkészítés:

1. Kezdet kezdetének felaprítunk mindent, ami kezünk ügyébe kerül. Talán hugi hőn szeretett macskáját kíméljük meg ettől. Ha nagyon zavar minket a főzésben, akkor trancsírozás helyett egyszerűen hajjíjjuk ki őt a konyhából. Ha nagyon zavar minket, akkor a macsek után lehet hajítani Hugit is. Vagy Öcsit. Apát. A büdös kölköt. Kinek mije van. :)

Szóval aprítunk. A nagyobbik kés igénybevételével, a zöldséges vágódeszkán. Aprítás előtt kellemesen mocskos meló: hámozás. Krumplit is, hagymát is, almát is. Krumplikat hámozás után leöblögetjük, és megúsztatjuk őket a nagyobbik műanyag vájdlingban. Sőt, a krumplikat felszeletelés után, ámde felhasználás előtt szintén megúsztatjuk.

Méretezés: krumplikat a szokásos fél centis, helyes fél-karikákra vágjuk, a hagymát finomra, az almát pedig kb. egy centis kockákra. (Almákból felszeletelés előtt gondosan eltávolítottuk a magházukat, ugye???)

 
Megpuceválunk két gerezd fokhagymát, és ha ezzel is megvagyunk, akkor nekiállunk, és keresünk egy levesfőzésre alkalkmas fazékot. Lehetőleg olyat, ami képes két liter folyadékot befogadni, és igen: fedője is van.

2. Ha az aprítás fejezetet büszkén abszolváltuk, akkor nekiállhatunk a levesfőzés érdemi részének. Belecsurgatjuk a három evőkanál ilyen-olyan olajunkat a kedvenc fazekunkba, és megforrósítjuk. Ha már elég meleg, akkor ráborítjuk a hagymát, és folyamatos kevergetés mellett megpároljuk az olajon. Nem kell nagy lángon a szénné égetés fokozatáig pirítani. Nem. Kellemesen könnyű, vagy alig közepes (villanyos tűzhelyen 4-5) fokozaton boldogan kevergetjük, és megtöltjük az egész konyhát, a bejárati ajtórés alatt kiszökve pedig az egész emeletet masszív, sülő hagymaszaggal. (És hun van még a fokhagyma, ahá, ahahahááá!)

Igen, a fokhagyma. Ezt - szokás szerint - mindenkinek a finnyájára bízom. Lehet apróra aprítani, körmöket féltve lereszelni, vagy fokhagymaprésen brutálisan keresztültolni. Aki viszont - mint például én is - ezerféle főzős műsort néz (oppárdon, vasal rá, míg gyermek aluszik), az csinálhatja úgy is, mint a nagymenő séfek: vágódeszkára kipakolja, nagykést ráhelyezi, teljes testsúllyal ránehezedik és/vagy tenyerével rácsap. És ímhol a fokhagyma megadja magát a fizikának (és a súlynak), és lelkesen kilapul. Mert állítólag így aztán igazán felszabadulnak az aromák. Ám legyen. Szabaduljanak.

Akár így, akár úgy, azt ami a fokhagymából maradt, bedobjuk a fazékba a puha hagyma mellé. Jár neki pár gyors keverés, vigyázva, nehogy keserűre égessük a nagy lelkesedésben - meg a maximum fokozaton.

A felaprított krumplit beleborítjuk a fazékba, és alaposan átforgatjuk a hagymás olajon. Ez a lépés a nagykönyv szerint azért fontos, mert így átveszik kissé a krumplik a hagymafélék ízét. Hát vegyék. Én ugyan nem vagyok semmi jónak az elrontója.

Ha ezzel megvagyunk, akkor nem ábrándozunk, hanem felöntjük bő egy liter vízzel. Akinek a csapjából alaplé folyik, az felöntheti alaplével is. Maradék húslevessel. De talán leveskockával ne gyalázzuk meg készülő levesünket. Ha nincs alaplé, tökéletesen megfelel a víz is. Lesz ott még töménytelen mennyiségű fűszer, amivel lehet kompenzálni.

Vizezés után almázunk: mehetnek fürödni-főni az almák is a krumpli után.

3. Fűszerezés. Kezdetnek indítunk egy csapott teáskanál sóval, meg némi frissen őrölt borssal. Következhet a currypor: egy púpozott teáskanál. Ha nem bírunk mással belekotorni a szűkszájú, gyári fűszeres üvegbe, akkor egyezzünk ki két púpozott kávéskanállal. Mokkáskanál, gyk. Kávéskanalat ne dugjuk el rögtön a mosogatnivalók közé, hanem gyorsan mérjünk még ki vele egy negyed kávéskanálnyi őrölt gyömbért és őrölt köményt. Mehet bele késhegynyi fahéj, és akinek van rá igénye, az tehet bele egy fél teáskanál barna cukrot is.

Nehezén túl vagyunk. Nagy lángon felforraljuk az egészet, aztán takarékra tekerünk, és csendes bugyogásban, fedő alatt puhára főzzük a krumplit. Almával ne foglalkozzunk. Semmi bajunk nem lesz tőle, ha kemény marad, úgyis összetörjük. Koncentráljunk a krumplira. Neki olyan 15-20 perc kell, hogy a csendesen fövő vízben teljesen megpuhuljon. (Mongyuk, ennyi idő alatt alma is vígan megfő.)

4. Előkészítjük a habarást. Egy kellemes méretű tálba/mérőkancsóba beleborogatjuk a doboz tejfölt. Utánaküldjük a csapott evőkanál lisztet, aztán alaposan elkeverjük. Teljesen homogén állagra törekszünk. Akinek kanállal nehezen megy, az próbálkozzon megfelelő méretű habverővel. (Megfelelő méret az, ami belefér a mérőkancsóba.)

Bő negyedóra elteltével bekukkantunk a fedő alá, és ha puhának látjuk a leves hozzávalóit, akkor meg is kóstoljuk őket. Kezdetnek szokás szerint fakanál élével tesztelünk, ha könnyen ketté tudunk marcangolni egy krumpli-szeletet, akkor vehetjük a bátorságot a kóstoláshoz is.

Ha puha, akkor szívünk minden büszkeségével előveszünk egy merőkanalat, és belemerünk egy adag levest a tejfölös-lisztes kotyvalékba. Gyk: habarásba. Mert tudjuk, hogy fontos a jó síndarab. Ami igazából hőkiegyenlítés. Ha belemertük, akkor teljesen simára keverjük. A megfelelő méretű habverő ebben is jó szolgálatot tesz. Még rámerünk két-három adagot, és míly meglepő, ezt is elkeverjük. Én azért szeretek több merőkanálnyit tenni a tejfölbe, hogy igazán jó legyen a hőkiegyenlítés, és elkerüljem a csomókat a kész levesben. (Okos szakácskönyvek általában egy merőkanálnyit javasolnak. Azzal is meg lehet oldani. Kinek melyik módszer a szimpatikusabb.)

A dugig töltött mérőkancsó tartalmát aztán beleöntjük a levesbe, elkeverjük, majd feltekerjük a tűzhelyen a fokozatot maximumra. A levest újra felforraljuk, majd egy-két percig kevergetve forraljuk, hogy kellőképpen besűrűsödjön.

Namármost, a sűrűség. A krumplinak, pláne az öreg krumplinak kellemesen magas a keményítő tartalma. Ebből következik, hogy a leves másnapra annyira be tud sűrűsödni, hogy megáll benne a kanál. Ezért elég a habarásban egy csapott evőkanál liszt. Ha másnap azt tapasztaljuk, hogy az ízlésünknek kissé túl sűrű a leves, akkor kevés vizet adunk hozzá, majd felforraljuk. (Ebben az esetben szükség lehet utánízesítésre némi só, meg bors segítségével.)

Vissza az aznaphoz: ha felforraltuk, akkor elzárjuk a tűzhelyet, és keresünk egy stabil alapot. Mixelni nem fogunk, de krumplitöréshez is kell a stabilitás, ha nem akarjuk egyből a padlóra, vagy a pólónkra borítani a frissen készült rusztikus leveskénket.

Erre a legjobb természetesen a háztartásban fellelhető legvastagabb vágódeszka. Ráhelyezzük a fazekat, és a krumplinyomót marokra fogva halált megvető bátorsággal nekiesünk a levesnek. Igyekezzünk alaposan törni, ne hagyjuk benne a krumpliszeletek nagyját egyben. Attól ugyanis nem rusztikus, hanem maximum trehány benyomást fogunk tenni vendégeinkre.

Ha nagy igyekezettel megtörtünk minden levesben fellelhető darab valamit, akkor megkóstoljuk, és ha szükséges, akkor igazítunk egy kicsit az ízeken, immár csak sóval és borssal. Meg is volnánk.

Nem kell hozzá se kruton, se pirított kenyérkocka, se semmi ilyesmi. Elég laktatós önnön magában is. Sőt, másnap még laktatósabb lesz.

Elviekben négyszemélyes adag, de kitelik belőle hat kisebb is. Attól függ, mit eszünk utána. Vagy attól, hogy mennyire van hideg odakint. Esetleg attól is, hogy mennyire szeretjük a curryt. Vagy teszem azt, a krumplit.

Krumplifőzelék, avagy télen-nyáron, de leginkább hó végén

Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem a krumplifőzeléket. Lehet, hogy ciki, de ez van. (Bélszínt is szeretem Sztroganoff módra. Meg a burgonyafőzeléket is. Fene azt az iskolai menzán edződött ízlésemet!) Néha úgy érzem, hogy nem divat a főzelékesdi, pláne a hagyományos módon, rántással vagy habarással készített formájában. Pedig ne nézzük le a főzelék-készítés ezen módozatait sem, mert nem kell dögnehéz, lisztízű, zsírban-olajban úszó, töménytelen mennyiségű fokhagymával (mit fokhagymával, egyenesen fokhagymasóval), meg ecettel agyongyilkolt valamiket alkotni. Pláne nem muszáj német háziasszonyosan szanaszét főzött zöldségeket belepakolni. Lehet azt jól is csinálni. Kis odafigyelést igényel, meg némi arányérzéket. Arról nem is beszélve, hogy nem vág minket földhöz anyagilag, ha főzeléket óhajtunk enni, mert éppen arra szottyan kedvünk. És szottyanjon rá minél többször, mert klassz dolog. Otthonos. Anyucis. Csak ne gyilkoljuk agyon ecettel. Lécci. A kedvemért.

És mik a krumplifőzelék mellett szóló érveim?

1. Kevés hozzávalót igényel. Gyakorlatilag krumpli, tejföl, és a fűszerek.

2. Ebből következően nagyon olcsó kaja. Tényleg. Főleg ha zöldségestől vesszük a krumplit, és nem az előrecsomagoltat a teszkóban.

3. Nem kell berántani, csak habarni. Nem lesz olajos-zsíros, se dögnehéz a gyomornak. Ellenben kellemesen laktatós, utána lustálkodós.

4. Egy fazékban is meg lehet főzni, kezdő háztartások nagy örömére.

5. Hamar elkészül, alig kell vele munkálkodni. Nekem egy órán belül megvan mindenestül, krumplihámozást is beleértve. Szerény véleményem szerint legtöketlenebb kezdőknél se vesz igénybe ettől több időt. (Főleg akkor nem, ha jól bánnak a hámozókéssel, és nem kell kis kitérőket tenniük a baleseti sebészetre egyéb háztartási balesetek címén.)

6. A jó öreg burgonya barátságos étek, egész jól tűri a fűszerezést, ezért nagyon könnyen megalkothatjuk a saját főzelék-változatunkat, ami leginkább megfelel a mi, és éhenkórász családtagjaink ízlésének. Például agyongyilkolhatjuk jó sok ecettel. Vagy fokhagymasóval. (Brrr.) De szofisztikáltak készíthetik frissen aprított rozmaringgal is. Adagolhatnak hozzá szerecsendiót. (Zsázsát, ha!) Kinek, hogy tetszik. Vagy hagyhatjuk csak dolgozni a jó öreg krumplit, némi só meg bors társaságában. Erre mondják okosak (meg Jamie), hogy a lehetőségek száma végtelen. Tekintettel hozzávalók olcsóságára, nem fog minket egész hónapra lenullázni, ha a nagy kísérletezésben úgy elrontjuk az egészet, hogy mehet a kukába. (Ugye? Bezzeg ha egyeseknek libamájjal támadna kísérletezős kedve.)

7. Ha nincs rá időnk, vagy kedvünk, vagy olyat még nem tudunk, akkor feltét nélkül is nagyon fincsi. Csak úgy, önnön magában. Nem kell túlbonyolítani, lusták nagy örömére. Bár egy sült virslit azért a fakezűek is két perc alatt összeraknak, ha nagyon reklamálna uruk és parancsolójuk, hogy ők biza, ezt magában meg nem eszik. :)

Jöjjék hát:

Krumplifőzelék

Hozzávalók:

1,2 kg krumpli - ha nagyon beles a rokonság, akkor másfél kiló. Zöldségestől. Lehetőleg. Az mindegy, hogy új, vagy régi, közepes vagy kicsi, esetleg nagy. Csak ne mixeljük a krumplifajtákat (mármint régi-új, főző-sütni való aprószemű, ilyesmik), mert akkor nem egyszerre puhulnak, aztán lesznek szanaszéjjel főtt, meg klassz, nyersen roppanós darabjaink. Azért édesburgonyát itt is felejtsük el, üzenem angolszász országokba szakadt háziasszonkáknak.
2 teáskanál só
frissen őrölt bors
fél kávéskanál őrölt rozmaring (elmaradhat) - ha valakinek csak morzsolt van, az is jó.
2 babérlevél
1 kis doboz tejföl (175 gr-os), zsírtartalom mindegy, ezt mindenki bízza a koleszterinszintjére
1 púpozott evőkanál liszt (egészségtudatosaknak teljes kiőrlésű liszt)
1 kávéskanál pirospaprika (csemege)
1 teáskanál 10 %-os ételecet (elmaradhat) - ízléstől függően. Ha csak keveset adunk hozzá, akkor nem lesz szájösszehúzósan savanyú, ha nem szeretjük, akkor kihagyhatjuk, aztán ecetez mindenki magának tálaláskor, ahogy a szervezete kívánja.

Elkészítés:

1. Veszünk kb. másfél kiló krumplit. Hazacepeljük. (Hurrá!) Bevágjuk szatyrostúl a kamra legsötétebb sarkába. Vagy a kisebbik kék lavórba, amiben a krumplit tartjuk, mert máshol nem fér el. Aztán elfeledkezünk róla. És mikor se kedvünk, se időnk bevásárolni, vagy vészesen közeleg a hó vége, akkor felfedezzük, és örülünk neki. (Szintén hurrá!) És nekiállunk főzni. (Az se baj, ha csak úgy hirtelen ránk jön, hogy úgy ennénk krumplifőzeléket, és azért állunk neki főzni.)

Szóval: fogjuk a krumplit. Megvizslassuk, és ha nagyon elhagyta volna magát, akkor leszedjük róla az öt centi hosszú csírákat, leveregetjük róla kuka felett a rátapadt föld nagyját, egyszóval hámozás előtt kissé rendbetesszük.

Aztán következik a szokásos kellemes, szórakoztató munka: krumplihámozás. Ne a legnagyobbik hússzeletelő késsel essünk a krumpliknak, bár menő séfek azzal nyomják a tévében. Kotorjunk egy nyolc centiset, vagy ha van a konyhánkban elég tárolóhelyünk, és emiatt jó sok ketyerónk, akkor szedjük ki a fiók mélyéről a megfelelő eszközt. (Akkor estem valahol hanyatt, mikor felfedeztem, hogy lehet venni sok pénzért külön krumplihámozót, és külön zöldségpucolót. Első blikkre tökegyformák voltak. Fel nem foghatom, hogy ki az, aki nem tud késsel meghámozni BÁRMILYEN zöldséget. Mindegy.) Szóval: hámozzunk. Azért lehetőleg maradjon a krumpliból is valamennyi, igyekezzünk az anyagveszteséget minimalizálni. És ne feledjük: sérült/zöld/fekete/sötétbarna és egyéb érdekes színű részeket vágjuk ki a krumpliból.

Krumplik pucolás után feredőzzenek egy számukra odakészített, és friss, hideg vízzel megtöltött tálban/edényben. Burgonya ugyanis levegőn szeret hamar megbarnulni, ilyet enni pedig állítólag nem éppen egészséges. Úgyhogy tegyük meg magunknak - és a gyomrunknak - azt a szívességet, hogy hámozás után vízbe tesszük őket ad 1.) barnulást elkerülendő, ad 2.) a pucolás közben ráragadt szutykot leöblítendő.

Ha kemény munkával megpucoltuk őket, akkor pedig öblögessük le folyó víz alatt is, így már igazán higiénikus krumplikból főzhetünk főzeléket. Hogy további vizezésre van-e szükségünk, azt a munkatempónk alapján döntsük el. Akinek egy darab burgonya felszeletelése/felkockázása meghaladja a három percet, az inkább tartsa vízben az egész krumplikat, amíg sorra kerülnek, és tegyen előre fél liter vizet abba a fazékba is, amiben majd a főzeléket főzi. (Ide gyönnek a szeletek/kockák.) Akinek ettől gyorsabb a tempója, és Miss vagy Mr. Villámkezű, az megkímélheti magát a további vízcserpálástól.

Szóval: öblögetés után következik a munka veszélyesebb része: krumplik csinos szeletekre, vagy kockákra aprítása. Persze nem csak úgy ad hoc jelleggel, hanem lehetőleg egyforma vastagságúra vagy nagyságúra. Ezen feladatot már célszerű a nagykéssel végezni, úgy ahogy a menő séfek csinálják a tévében.

Ha jót akarunk magunknak, akkor a szeleteket választjuk, mert az kevesebb késsel metélést jelent, ebből következően kisebb eséllyel metéljük el ujjunkat is. A szeletek kb. fél centi vastagok legyenek, mert ez az a krumpli-vastagság, ami hamar megfő, de nem annyira vékony, hogy totál szétfőjön. (Aki perverz, és szeret a késsel játszani, az kockázzon, kockák lehetőleg  másfél-két centisek legyenek.)

Szóval: a szeletelés. Szokásos intelmeim a megfelelő vágódeszka (zöldséges), és megfelelő vágóeszköz (éles) használatáról. Ha mindkettőt előszedegettük, akkor tényleg neki is állhatunk.

Fogjuk a krumplinkat, és megfelezzük. Hosszában lehetőleg és ne keresztben. És igyekezzünk két nagyjából egyforma felet produkálni.

Aztán a felet szintén megfelezzük. Hosszában. Aki keresztben felezi meg, azt lenyelem keresztben.

Ha ezzel megvagyunk, akkor a felezett fél krumplit jól összeszorítjuk, a nagykést pediglen a markunkba szorítjuk, aztán csinos, fél centis, vagy ahhoz közelítő félkarikákra vagdossuk a krumplit. Ha valaki úgy érzi, hogy a feladat meghaladja képességeit, akkor az először csak a negyed krumplit vegye kezelésbe.

Ha felaprítottuk (ki kínnal-keservvel, ki meg vérrel-verítékkel), akkor a szeleteket hajíjjuk bele abba a fazékba, amelyikben szeretnénk megfőzni a főzeléket. Fazék befogadóképessége valahol a 2,5-3 liter folyadék (gyk. víz) körül legyen, ebben garantáltan elfér a másfél kiló megpucolt krumpli, 8 deci víz, meg a doboz tejföl. (Fazéknak lehetőleg legyen fedője is, ne csak úgy önnön magában kallódjon a konyhaszekrény setétebbik sarkában.) Ha színültig telt a fazekunk a nyers krumplival, akkor stornó, vegyünk elő eggyel nagyobbat, és költöztessük át a krumpliszeleteket. Ne a főzés kellős közepén eszméljünk rá, hogy a habarás már nem fog beférni, jájájáájáááááj. (És igen, lehetőleg annak is legyen fedője.)

 

2. Ha a felkarikázott krumpli elfoglalta jól megérdemelt helyét a lábasban, akkor felöntjük 7-8 deci vízzel. Előre szólok, hogy főzeléket készítünk, és nem levest. Ne öntsük nyakon a krumplikat több liternyi vízzel "Úgyis elfő" felkiáltással. Nem fog. (Illetve el fog. Krumplikkal együtt.) Lassan adagolunk. Először fél litert. Ha ez nem lepi el, akkor kimérünk még három decit, és ezt óvatosan rálocsolgatjuk. Többet ne nagyon adjunk hozzá, és ha kevesebb is elég, akkor ott álljunk meg. Annyi víz kell neki, hogy éppenhogy ellepje. Éppenhogy. Kikandikálhatnak belőle krumpliszeletek. De csak halványan. Illusztrálom:

Ha sikeresen belőttük a víz mennyiségét, akkor hozzáadjuk a sót. Mind a két teáskanállal. Aki szerint ez sok, az csak csapott teáskanállal szórjon bele, és a legvégén igazítson az ízeken. Tekerünk rá frissen őrölt borsot, és fűszerezzük a babérlevelekkel, meg az őrölt rozmaringgal. Ha valaki ez utóbbinál a fél kávéskanálnyi mennyiséget sokallná, akkor felezze le. Vagy hagyja ki és helyettesítse mással, amit jobban szeret, pl. majorannával. Kinek, ahogy a szervezete kívánja, meg ami a konyhájában fellelhető. (Azért talán a tejfölös ízesítésű sült-krumpli fűszersót, és a húspuhító fűszerkeveréket mellőzük.)

Ha nagyon ügyesen megfűszereztük, akkor odadurrantunk a platnyinak. Mehet nagy lángon, illetve maximum fokozaton. Felforraljuk az egészet, úgy, ahogy van. Nem kell kevergetni, csak jól békén hagyni. Ha felforrt, akkor letekerjük takarékra (villanyos tűzhelyen 4-es fokozatra), lefedjük, és csendes bugyogásban tartjuk addig, amíg a krumpli meg nem puhul. Bénáknak mondom: forralás alatt a krumpli békén hagyása nem azt jelenti, hogy elmegyünk Barátok köztöt, vagy Isaurát nézni, és a nagy sistergésre visszarohanunk a konyhába, hogy felvakarjuk a tűzhelyről a kifutott szmötyit. Nem. Szemmel tartjuk, és mikor erőteljesen bugyborékol, akkor tűzhelyhez vetődünk, és levesszük takarékra.

Krumplinak kb. 15-20 perc kell, hogy megpuhuljon, de ezt szokás szerint kóstolással ellenőrizzük. (Elkerülendő, hogy nyers krumplikat kóstolgassunk, előtte próbáljunk meg egyet szétnyomni a födőn a fakanál élével. Ha könnyen megy, oly nagy bajunk nem lehet, lehet kóstolni.)

3. Amíg a krumpli megfő, addig elkészítjük a tejfölös habarást. Habarás mibenlétéről már értekeztem egyszer itt, lásd a Cukkinifőzelék című bejegyzésnél. Itt annyi az eltérés, hogy a habarás kap némi színezést és ízesítést a pirospaprikától, de aki így nem szereti, az hagyja annyiban a paprikát. Nem fog tőle összedőlni a világ

Fogunk egy szimpatikus, és lehetőleg hőálló edényt, aminek legalább fél liter a befogadóképessége. Csak hogy isti-bizti beleférjen a hőkiegyenlítés.

Szóval fogjuk: beleborogatjuk a tejfölt, a műanyagdobozból az összeset kikapirgáljuk segédeszköz (kanál) segítségével. (Kanalat később használhatjuk a habarás összedolgozásához, ezért ne hajítsuk egyből lelkesen a mosogatóba. Jól jön az még.)

Belehintjük mind az egy evőkanál lisztet.

Aztán utánaküldjük a pirospaprikát is.

Végezetül szívünk minden melegével és töretlen lelkesedéssel teljesen homogén masszát keverünk belőle. Ne legyenek benne se liszt-göbök, se pirospaprika göbök, és az aljáról is rendesen kavarjuk fel a tejfölt.

Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a krumplira várunk. Amenyiben megpuhult, akkor jöhet a dolog hőkiegyenlítés része. A krumpli főzőlevéből rámerünk a tejfölre egy merőkanálnyit, és jól eldolgozzuk. Aztán még egyet, és még egyet. Minden egyes adag főzőlé után keverjük alaposan össze az egész kulimászt, csak utána cserpáljunk bele újabb adagokat. Én általában három merőkanállal szoktam a tejfölhöz adni, biztos, ami biztos. Aki kevesebből is meg tudja oldani, az is jó. Azért egy merőkanállal mindenféleképpen tegyünk a tejfölbe, mert ha anélkül öntjük össze a kettőt, akkor a forró főzőlé garantáltan összekapja a hideg tejfölt, mi meg vadászhatunk véget nem érően a kisebb-nagyobb csomókra.

4. Megfelelő hőkiegyenlítés után halált megvető bátorsággal hozzáöntjük a habarást a megfőtt krumplihoz, jól elkeverjük, és ismételten odadurrantunk a platnyinak, hogy a csendes fődögélésből ismételten forrásba hozzuk.

Forralni nem kell hosszú percekig, hanem csak annyi ideig, hogy ne maradjon lisztízű, és kellőképpen besűrűsödjön. Erre általában 2-3 perc is elég, a nagy kevergetésben meg fogjuk érezni, hogy már nem olyan könnyű matatni azzal a fakanállal a krumplik között.

És ha nem akarna az istennek se olyan állagúra sikeredni, amilyenre szeretnénk? Akkor rásegítünk étkezési keményítővel. A dobozára rá szokják írni az adagolást és azt is, hogy hogyan kell vele sűríteni. (Ne liszttel kísérletezgessünk. Tartsunk otthon keményítőt, nagyon sok mindenhez jó, főleg a tejszínes mindenfélékhez. Meg sűrűsödni istennek se akaró főzelékekhez.)

Ha beforraltuk, és megfelelő állagúra sikerítettük, akkor elzárjuk a tűzhelyet. Aki akarja, az most tegye bele mind az egy teáskanál ecetét, és vad kóstolgatás közepette sózza-borsozza-ecetezze számára megfelelőre.

Ha végeztünk, akkor ez lett nekünk a másfél kiló krumpliból, meg a dobozka tejfölből. Mmmm. Nyami.

Ha ügyesek voltunk, akkor nem fog emlékeztetni a menzai kosztra, és megfelelő habarási-sűrítési technikákat alkalmazva lisztíze se lesz, és ehetetlenül nehéz se lesz.

Négy normál adag viszont lesz belőle. Nagyon normál. Egy tányérral is bőven elég ahhoz, hogy vasárnap elaltasson minket a Forma-1 alatt. Viszont csak jelzem: fagyasztani nem lehet. Ha megfőztük, akkor együk is meg, mégha a fülünkön is jön ki a harmadik nap után.

Hozzá: sült virsli, fasírt, pörkölt, sült húsok. Tojás ehhez valahogy nem. Akkor már inkább együk magába, nagyon klassz az úgy is.

Krumplis tészta, avagy a magányos pályakezdő köztisztviselők kedvence

Szeretem, mikor egyes szakácskönyvek "kezdőknek" is ajánlják, aztán az étel elkészítéséhez minimum kell egy talkedlisütő, huszonkét centis őzgerincforma, vagy egy wok, alapanyagnak meg indítunk vadon fogott alaszkai lazaccal, és zöld hajnalban szedett zsázsával. (Könyörgöm, mit tud a zsázsa, hogy mindenbe kell rakni belőle?)

Nos. A krumplis tészta maga a nemes egyszerűség, kell hozzá egy kiló krumpli, huszonöt deka tészta és a fűszerek, aztán meg lehet főzni őt egy szál fazékkal meg még egy szál lábossal. Azér' jó ha éles kés, meg fakanál lapul valahol a konyha mélyén. (De miért ne lapulna? Ha nincs, kunyeráljunk anyától/nagyitól/tesótól. Néha magam is meglepődöm, hogy anyukám konyhájának a mélyén mi lapul. Például huszonkét centis őzgerincforma. Kettő is.)

Mer' ugye, mikor életében először vonul külön lakni a pályakezdő delikvens (EGYEDÜL, totálisan), akkor ritkán hurcibál magával a költözködés során hatszáz féle konyhai eszközt és ketyerót. Örül, ha anyukája adott néki két lábost, egy fazekat (öribe), és nem kell sok pénzért megvennie valahol a nagyösszegű első fizetéséből. (Aminek felét rögtön ki lehetett csengetni a bérleti díjra.) Kanalat, villát kölcsönbe kap az otthoniból, hogyha végre lesz saját evőeszközkészlete, akkor azokat nem elhagyja valahol a husszonnyolcadik költözés során, hanem visszaszolgáltatja. (Viszont ilyenkor pár évre le van a karácsonyi ajándék gondja, lehet hőn áhított konyhafelszerelést kérni - és kapni - a Jesszuskától.)

Következő probléma szinte minden esetben az, hogy amely albérletet a pályakezdő köztisztviselő megengedhet magának, ott a tűzhely csak félig-meddig működőképes. Jobb esetben csak a sütőrész használhatatlan, rosszabb esetben a három gázégőből kettő csak dísznek van  (sziszegve távozik belőle a gáz, de meggyújtani lehetetlen, vagy meg lehet gyújtani, de menet közben lelkesen kialszik). Ez azt jelenti, hogy azon receptek, amelyek így indulnak, hogy "előmelegítjük a sütőt 200 fokra", felejtősek. Az egy gázégő korlátozott volta pedig azt jelenti, hogy pályakezdő köztisztviselő sokszor eszik krumplis tésztát. Meg túrós tésztát. Lecsós patisszont. Tejszínes csirkét/pulykát rizssel. Ilyesmiket. Amit a csatában egyedül állva maradt egyszem gázégőn is el lehet készíteni. (Kissé korlátozott anyagi lehetőségeket most meg sem említem.)

Ennek ellenére, bármily hihetetlen, nem untam meg a krumplis tésztát. Sőt. Tökélyre fejlesztettem. De ezen tökéletes változat esetén sincs szükségünk extra felszerelésekre, csak egyszem állva maradt gázégőre, és a fentebb előírt kettő darab fazékra.

Hozzávalók:

1 kg krumpli (lehet régi is, új is, de külföldön lakó konyhatündéreknek üzenem: édeset nehogy!)

1 közepes fej vöröshagyma (vagy egy bázi nagynak a fele. Ami kezünk ügyébe kerül.)

3 evőkanál olaj

2 csapott teáskanál pirospaprika (édesnemes, vagy csemege)

1 csapott teáskanál só

frissen őrölt bors

2 duci gerezd fokhagyma

1 evőkanál paprikakrém (tudjuk: pirosarany, lehetőleg csemege. Más változat esetén kétszer csípős lesz szegény krumpli.)

1/4 kávéskanál őrölt kömény

1/4 kávéskanál nyers, darált csípőspaprika (tudjuk: erőspista, és NEM édesanna)

2-3 jókora csipet morzsolt majoránna

25 dkg tészta: nagykocka, fodros nagykocka, vagy csusza

a tészta főzővizéhez:

1 teáskanál só

1 evőkanál olaj

Elkészítés:

1. Krumpli meghámozása az élesebbik kiskéssel, majd fakultatív programként sérült/megbarnult/zöld részek le- és kivagdosása belőle. (Ujjunkat lehetőleg ne vagdossuk hozzá.) Igyekezzünk úgy hámozgatni azt a szerencsétlen krumplit, hogy tisztítás után maradjon belőle kb. 75 dkg. Hámozott krumplikat folyó víz alatt tisztára suvickoljuk, aztán teletöltjük az NDK-s salátacsepegtető alját (mert az a legnagyobb műanyag vájdling a környéken) friss, hideg vízzel.

Fogunk egy vágódeszkát (a zöldségeset, ugye), meg egy nagyobb, szeletelésre alkalmas éles kést, és a krumplit szimpatikus méretű, lehetőleg egyforma kockákra, vagy fél-szeletekre vágjuk. Én általában megfelezem a krumplit, aztán a fél krumplikat hosszában is kettévágom, és nagyjából fél centis (ahogy sikerül) szeletekre aprítom. Hamarabb megfő. Akinek van türelme fél délután őrizni a krumpliját, az vagdoshatja két centis kockákra is. A felaprított krumpli megy úszni a piros salátástálba. (Nem vicc, bele van dombornyomva az aljába, hogy made in GDR.)

Következik a főzés legkellemesebb része: a hagyma finomra aprítása, lehetőleg egyforma kis kockákra. Vágdossuk, nagy bőgés közepette.

Már korábban is írtam, hogy hagymaaprításnál különösen fontos a jó síndarab. Helyett egy jó éles kés. Ha életlen, akkor soha nem lesznek finom kis kockáink, legfeljebb valami szánalmas kupac izé, amit könnyeinkkel sűrűn megöntöztünk. És a meglepetés majd csak evés közben jön, mivel a lepedőnyi darab hagymák megfőni nagyon nem fognak, ellenben vidáman ropogni fogaink alatt, na azt fognak.

Az én technikám: először felezünk, a felet pedig keresztben, majd hosszirányban is felvagdossuk. Közben praclit, ujjakat, körmöket igyekszünk úgy tartani, nehogy belevagdossuk hagymába. Nem kell rohanni vele. Jó munkához idő kell, nálam kezdetben tíz hosszú percig is eltartott egy hagymafej felaprítása. A szintidőt azóta sikerült két percre szorítanom több év kemény munkájával.

Finnyásak/ultrabénák/burzsujok használják a robotgéphez adott aprítót, így a sírás-rívás is megúszható.

Aki szeretne fokhagymát is tenni a krumplijába, az puceválja meg a gerezdeket, és helyezze készenlétbe őket valahol a tűzhely környékén.

2. Fogunk egy nagyobbacska lábast, és belecsurgatjuk az olajat. Közepes fokozaton (5 v. 6) megforrósítjuk. Akkor jó, ha kezünket a lábas alja felé emeljük, és érzünk valami meleget (a kezünkön, ugyebár). Azért lábasba ne tenyereljünk bele.

Ha olaj kissé megmelegedett, akkor beleborítjuk a kínnal felaprított hagymánkat, és pár perces kevergetés mellett kissé megfonnyasztjuk. Ez azt jelenti, hogy kellemes sercegés kíséretében addig kevergetjük  a hagymát, amíg kissé opálos nem kezd lenni. Akkor jó, ha ránézésre nem nyersnek tűnik, hanem ölelnivalóan puhának. Aki nem hisz a szemének, az bánom is én, kóstolja meg. Akkor jó, ha nem recseg-ropog a fogunk alatt.

3. Hagymafonnyasztást követően ismét precíziót igénylő művelet következik: hogyan juttassuk el a pirospaprikát a lábasba, anélkül, hogy keserűre égetnénk? Egy (megérett a meggy): húzzuk le a tűzről a lábast. Kettő (csipkebokor vessző): készítsük ki a paprikát, teáskanalat és tegyünk magunk mellé kb. két deci vizet. Három (várom a párom): szórjuk bele a paprikát a lábasba, keverjük el jól a hagymával.

Ha elkevertük, akkor ne ábrándozzunk, hanem öntsük fel a vízzel. Aztán mehet vissza az egész hóbelevanc a tűzre. (Paprika-megégésveszély elhárítva, feladat teljesítve!)

4. A paprikás vízbe óvatosan belerakigáljuk a burgonya-szeleteket. Könyörgöm, csak a burgonyát. A vizet, amiben eddig ázott, azt zuttyintsuk ki a mosogatóba. Ha szükséges, akkor még egy kevés vizet adhatunk a krumplihoz, de a víznek nem kell ellepnie. Puhulás közben még fog valamennyi levet engedni a krumpli, ezt vegyük figyelembe. Én általában négy deci vizet használok, kissé hígabb lesz a végeredmény. Aki így nem szeretni, annak kevesebb is elég, de minimum két deci az mindenféleképpen szükséges.

5. Következik a fűszerezés. Kezdetnek sózunk, borsozunk, aztán következhet a többi fincsiség, különös tekintettel darált, csípős paprikakrémre. Egyeseket elrettenthet a sokféle fűszer, meg paprikakrém, pláne fokhagyma, de ne ijedjünk meg, ha valami nincs otthon, egyszerűen hagyjuk ki. Minimálisan só, bors, pirospaprika szükséges, a többi csak ráadás. Bár tapasztalatom szerint még a legtöketlenebb kezdő konyhájában is egész fűszerarzenál van a szerecsendióvirágtól a cayenne borsig a borsikafűtől a római köményig. (Használni nem fontos, polcon jól mutat helyes kis fűszertartóban.)

Krumplis tésztához az alábbiak járnak: teáskanál só, több tekerésnyi frissen őrölt bors, egy evőkanál pirosarany, negyed kávéskanál erőspista, negyed kávéskanál őrölt kömény, két gerezd fokhagyma, és a legvégén két-három csipet majoránna.

Komótosan adagoljuk minden fűszert, krémet a krumplihoz. Majoránnát kézzel szórjuk, és közben morzsolgassuk. Erős Pestát azér' ne kézzel morzsolgassuk, hanem csak úgy pestiesen, kiskanállal hajjíjuk bele a lábosba. Fokhagymát nyomón keresztül zúzzuk bele. Ha nincs nyomónk/présünk, akkor csak vágjuk aprócska darabokra (lustábbak: vékony szeletekre).

Elkeverjük az egészet, lefedjük, és hagyjuk fődögélni közepes, vagy attól alacsonyabb fokozaton (5 v. 4). Abajgatni nagyon nem kell, időnként ránézünk, átkeverjük. A krumpli 25-30 perc alatt megpuhul, főleg, ha normál méretűre vágtuk fel még a kezdet kezdetén. Aki képtelen egy centinél véknyabb szeletekre aprítani bármit is, az 30 perc elteltével többször ellenőrizze a puhaságot, addig, amíg jó nem lesz. Azt, hogy a krumpli megfőtt-e, fakanállal ellenőrizzük: ha a fakanál élével gond nélkül ketté tudunk vágni egy nagyobb darabot, akkor jó. Azért a kóstolás ne maradjon el. Nem baj, ha esetleg kicsit szétfő a krumpli, mivel a végén úgyis összetörjük.

Ebben a fázisban kóstoljuk meg, és ha szükséges, akkor lehet utánaízesíteni. Ez utóbbi már csak sóval, borssal történjen, és a levét is kóstoljuk meg, mert ott jobban érezzük, ha hiányzik valami. 

6. Az összetörés. Vannak a mázlisták: nekik van otthon krumplinyomó, és vannak a balfékek: ők bizony villát lesznek kénytelenek használni. Szóval: fogjuk az eszközt, és nekiesünk a forró krumplinak, ripityára törjük. Ízlés dolga, ki hogy szereti: teljesen homogénen, vagy rusztikusan, kisebb-nagyobb darabokat egybenhagyva. (Okos szakácskönyvem alkalmas eszközként említi a habverőt. Ezen nem tudok keresztülugrani, hogy hogyan lehet habverővel összetörni a krumplit. Ha valakinek erre támad gusztusa, nosza. Amire viszont ne vetemedjünk, még lustaságból se: botmixer. Nem szétgyilkolni kell azt a szerencsétlen krumplit, vagy turmixot gyártani  belőle, csak kissé összetörni. Turmixgépet meg se hallottam!)

7. Amíg a krumplit magára hagyjuk, hogy jól megfőjön, addig üres szabadidőnkben nekiesünk a tésztának. (Amennyiben egy gázégős tűzhelyünk vagy csak rezsónk van, akkor kénytelenek leszünk megvárni, hogy a krumpli elkészüljön. Azután boldogan lehet tésztázni.)

Felteszünk kb. 2 liter vizet forrni. Ha felforrt (bugyborékol, mint állat), akkor sózzuk, olajozzuk, és belezúdítjuk a tésztát. Csomagoláson előírt ideig főzzük, közben párszor átkeverjük, nehogy leragadjon. Szerintem ezen kajához felejtsük el, hogy al dente. Úgy a jó, ha kicsit puha a tészta, azért persze ne főzzük szét. 10-12 perc elég szokott neki lenni, de mindenféleképpen kóstoljuk meg. Ha nekünk megfelel, akkor leszűrjük, és azonnal beleborítjuk a péppé tört krumpliba.

Ha a tésztát hozzáadtuk, alaposan összeforgatjuk. Ne hagyjuk magára ezen a lépésnél az egészet, mert a tészta összeragad, és aztán egy darabban forgathatjuk bele a krumplipépbe. Összekeverés közben ügyeljünk arra, hogy mind a krumpli, mind a megfőtt tészta továbbra is a fazékban foglaljon helyet.

Ha ügyesek voltunk, akkor valami ilyesmit kell találnunk legszentebb fazekunkban:

Ez egy kellemes négyszemélyes adag lesz, ezért egyszemélyes háztartások felezzék le a hozzávalókat, hacsak nem akarnak egy hétig krumplis tésztát enni.

Mellé: szerintem ez az az étel, ami mellé dukál egy kis savanyú, és pont az a jó, hogy olyan, amire éppen kedvünk szottyan csemegeuborkától elkezdve csalamádén át az uborkasalátáig.

Sajtot eszünkbe ne jusson reszelni rá! Még véletlenül se!