Túrógombóc, avagy mit ne süssünk sütőben

Közkívánatra fellebbentem a fátylat, megosztom a titkot, eloszlatom a setétséget túrógombóc ügyben. Mert amúgy ez egy végtelenül egyszerű, végeredményt tekintve pedig egyszerűen nagyszerű kis őrület. Természetesen ezt is anyukámtól tanultam, és még soha, de soha nem sikerült elrontanom. Könnyen beszélek: gyakorlatilag huszonhároméves korom óta főzöm. (Most ne tessék utánaszámolni, hogy az mikor is volt. Tegnap. :)) 

Szóval: elsőre se rontottam el, másodszorra se, és még soha se. Ellenben a mindmegette.hu olvasóközönségével. Ott egyszer régen - nagyon régen :) - rákerestem arra, hogy túrógombóc, és kiköpött  vagy 52 receptet. (Azóta biztos több lett.) És az összes kommentben mindenki arról sopánkodott, hogy a túrógombóc az jáááááááj, az milyen nehezen elkészíthető eledel, mert a) szétfő, b) kőkemény lesz, c) nemhogy szétfő, hanem gyakorlatilag atomjaira hullik, vagy d) nem lesz rezgősen puha. És még nem ez volt a legjobb, hanem jöttek a jobbnál jobb ötletek, meg a tuti tippek. Nekem két nagy kedvencem volt: az egyik szerint sütőben kell sütni, a másik a hatvanhat féle hozzávalót  javasolta összegyurmázni, majd egy egész éjszakán át a hűtőben hagyni, hogy összeérjen, és akkor másnap tuti kis ebédet lehet belőle rittyenteni.  Volt ott aztán tojásfehérje habbá verése, annak túróba beleforgatása (kezdők réme, garantáltan összetörik), kész gombócok hűtőfürdetése, és egyéb nyalánkságok. Egyebekben a hozzávalók széles skálája között a tejszíntől a krumpliig a tejföltől a ricottáig mindenfélével találkoztam, és időnként - bevallom - fetrengtem a röhögéstől. És ami legmeglepőbb volt számomra, pont az egész éjszaka-hűtőben-dermesztem-szegény-túrót volt a bénák nagy kedvence, maga az orákulum. Jáááj, anyám.

Még az első munkahelyemen sokszor vittem ezt ebédre, és kolleganőm, Niki belekukkantott a dobozba, hogy mit eszek. Mondom: túrógombócot. Mondta erre: azt ő is szereti, meg a barátja is, dehát ő meló után neki nem áll krumplit hámozgatni, főzögetni, aztán tésztát gyúrogatni belőle és megtölteni túróval. Erre én: ez nem az a gombóc, és tök egyszerű. Odaadtam neki a receptet. Még aznap este megcsinálta. Háromszoros adagot, és közlése szerint mind elfogyott. Szóval biztos nem sikerült neki olyan rosszul. Azóta ugyanis házasok, és van két gyerekük is. :)))

Nem kell hozzá sok minden, csak klassz kis tehéntúró, közepes adag önbizalom, és fahéjas porcukor. Édes tejfölt felejtsük el. Szerintem a rosszul sikerült gombócokat álcázzák vele. Utálom, mikor étteremben kihozzák, és szegény gombóc vastag tejfölréteg alatt csicsog. És aki nem szereti az édes tejfölt? (Mint én, aki még a gondolatától is rosszul van...)

Amúgy ezzel a kajával úgy vagyok étteremben, mint anyukám a húslevessel. Mindig rendelek, és aztán kénytelen vagyok megállapítani, hogy én biza jobbat csinálok. Aki nem hiszi, járjon utána.

Nos hát, szerintem ez az orákulum:

Túrógombóc

Hozzávalók:

25 dkg tehéntúró (tehén, juhtúrót meg se hallottam. Ha nem tudunk szerezni tehéntúrót, akkor bele se fogjunk, mert se a ricotta, se a cottage cheese, pláne a mascarpone erre a nemes feladatra nem alkalmas. Külföldre szakadt hazánkfiai megszívták, csak mondom.) - lehet zsíros, vagy félzsíros, kinek ahogy a koleszterinszintje kívánja

1 cs. vaníliás cukor

1 kávéskanál vanília aroma (igen burzsujok utóbbi kettő helyett belekapirgálhatnak egy fél vaníliarudat. Én csóró vagyok, nekem csak a Bourbon vaníliás cukorra futi.)

1 tojás

1 csipet só (kevés, és lehetőleg ne most jusson eszünkbe, hogy csak fokhagymasó van otthon)

1 evőkanál cukor (tegyük bele, kell neki, de többet ne. Édesszájúak se, ők inkább utólag porcukrozzanak, mint állat.)

fél citrom reszelt héja (kicsike citrom esetén belekaparhatjuk az egészet) - ezt se hagyjuk ki, mert enélkül félkarú óriások leszünk

3-4 evőkanál gríz (búzadara, mondom a töketleneknek, és nem a zsemlemorzsa. Kukoricadara se.)

1 evőkanál vaj vagy margarin (kb. 3-4 dkg)

annyi zsemlemorzsa, amennyit a vaj felvesz

2 evőkanál porcukor

1 kávéskanál fahéj

Elkészítés:

1. Veszünk egy mély levegőt. Aztán még egyet. Orrcimpát megrezegtetjük, aki betoji, az tiszta alsót húz, aztán felköti a gatyát. És nekilátunk.

Fogunk egy kellemes méretű tálat, akinek nincs, az fogjon egy mélytányért. Beleborítjuk a túrót. Bele, mondom, és nem mellé. Okos szakácskönyvek szokták írni, hogy törjük át szitán a túrót. Törje a nyavalya. Akinek van, az törje, és ha nagyon akarja, szitálja is. Én nem töröm. Se magamat, se a túrót. (Szerintem ha akarnék, se tudnék Tatabánya 50 kilóméteres körzetében túrótörésre alkalmas szitát felhajtani.)

Fogjuk a tojást, feltörjük, és belezuttyintjuk egy pohárba. (Héját mellőzük belőle.)

Ha idáig eljutottunk, akkor már baj nem érhet. Az egész folyamatban a tojás feltörése igényli a legnagyobb koncentrációt.

Tojást egy az egyben utánaküldjük a túrónak, belezúdítjuk  cukrot, a vaníliás cukrot és a vanília aromát. Meghintjük az egy csipet sóval.

Ha ezzel megvagyunk, akkor hozzáadunk három evőkanál búzadarát. Ne többet első kanyarban. Igazából a dara mennyiségét én a tojás méretéhez igazítom. Ha ultranagy tojatot kapok, akkor felveszi a négy evőkanál darát is. Néha előfordul, hogy még egy halvány ötödiket is bele kell szórnom, de ahhoz már XXL méret kell. Mármint tojásból. Szóval először csak három evőkanállal merészkedjünk beleszórni. Aztán reszelgessük bele, vagy kapirgáljuk bele kiskéssel a citrom sárga héját. Leve nem kell. Az megy a tejába.

Fogunk egy villát, és a cuccost jól összekeverjük. De nem úgy, mintha levest kavargatnánk. Jó erősen a tál vagy tányér aljához nyomkodjuk közben a túrót, hogy összetörjön. (Most aztán törünk. De ehhez elég egy villa is.) Igyekezzünk minél homogénebb masszát alkotni kis kacsóink minden erejével. Ha nagyon lágynak éreznénk a masszánkat, akkor most adjuk hozzá a plusz egy evőkanál grízt. Több nem igazán kell bele. Folyós ne legyen, ha az, akkor a túróval van valami bug, és akárhogy döntjük bele a grízt, sose lesz belőle gombóc.

A kész massza, valahogy így néz ki. Ne ijedjünk meg, ilyenkor még kissé puha, de pihentetés alatt a dara megdagad, és ettől kissé megkeményedik az egész vackeráj.

Eltesszük a cumót pihenni a hűtőbe. A pihenés minimum fél órát tartson, és akinek arra van gusztusa, akár egész éjszakára elfeledkezhet róla. Amíg a túró pihen, neki lehet esni a morzsának.

2. Fogunk egy 26 centi átmérőjű serpenyőt. Akinek csak 24 centis van, az is jó. Belehelyezzük a vajat vagy margarint. Egyesek olajat használnak. Ne tegyük. Olivát meg pláne ne. Extra szűzet meg  még végszükség esetén se. (Egyszer mély kétségbeesésben és olajban kellett megpirítanom a morzsát. Nem vót az igazi. Túl zsíros és túl intenzíven makuka-ízű lett az egész.)

 

Szimpatikus hőfokon megolvasztjuk a vajat. Kinek mi tetszik, aki türelmetlen, az maximumon is dolgozhat, ráérősebbek meg takarékon. Ha a vaj teljesen felolvadt, akkor kezünk ügyébe készítjük a zsemlemorzsát. Itt nem írtam mennyiséget, mert én csak szemre és többszöri nekifutásra bírom eltalálni, hogy mennyi kéne bele. Beleöntök egy keveset, elkeverem, és ha úgy érzem, hogy túl nedves és ragacsos a kulimász, még szórok hozzá egy keveset. Akkor jó, ha már kicsit elválnak  egymástól a morzsa-darabkák,  és nem áll össze egyetlen ragacsos masszába az egész.

Ha eltaláltuk a morzsa mennyiségét, jól összedolgozzuk a vajjal, és elkezdjük közepes, vagy közepesnél kicsit nagyobb fokozaton kevergetni (5, vagy max. 7). A morzsa kicsit cseles, mert nehezen fog beindulni. Ezért sokan jól feltekerik a volumét maximumra, aztán már csak az égett szag, meg az NDK-s brikett, és fekete darabkák jelzik ténykedésüket. Legyünk türelmesek. Lassan kezdi, de aztán egy ponton megunja magát, és veszettül elkezd pirulni. A cél, hogy aranybarna legyen. Folyamatos kevergetés szükségeltetik, lusták megszívták.

Ha ügyesek voltunk, akkor bő 10-15 perc elteltével lesz nekünk ilyenünk. Ha tovább tartana, akkor se essünk kétségbe, mert ugyebár jó munkához idő kell. Morzsát szépen ellapogatjuk a serpenyő alján, mert majd oda szedegetjük a kész gombócokat.

3. Nekiállunk vizet forralni. Minimum 2,5 liter vizet tegyünk oda. Ha jól felforrt, akkor kissé sózzuk meg. Olajat ne csurgassunk bele. Még véletlenül se. 

Ha a víz felforrt, akkor elővesszük a hűtőből a túrómasszát, bevizezzük a kezünket, és nekiállunk gombócokat formázni. Lehetőleg egyforma nagyokat gyártsunk. Ebből a mennyiségből 8-9 gombócot lehet csinálni, ha ügyesek vagyunk. Ehhez dió/golflabda/pingponglabda méretű bogyeszokat formázzunk, és óvatosan pottyantsuk őket a forrásban levő vízbe. A gombócok jól el fognak merülni, és kellemesen oda is fognak ragadni a fazék aljára. Ne essünk kétségbe. Ha mindet belepottyintottuk a forró vízbe, akkor fogunk egy célszerszámot, úgy mint fakanál, és nagyon óvatosan megkeverjük az egészet. Ha egyik másik jobban leragadna, akkor kicsit piszkáljuk meg, de ne essünk neki vadul a fakanállal, mert akkor jól miszlikbe aprítjuk.

Ha a víz nagyon forrna, akkor kicsit mérsékeljük a fokozatot, de maradjon továbbra is forrásban. Kis idő elteltével elkezdenek feljönni a gombócok a víz tetejére. Ilyenkor is érdemes még egyszer óvatosan körülnézni a fakanállal a fazék alján, hogy nem ragadt-e oda valamelyik huncutul, és nem csak akkor szembesülni azzal, hogy "jééééé, hát kettő még ideragadt", amikor kiöntjük a mosogatóba az elhasznált vizet.

Ha a gombócok feljöttek, akkor nagyságtól függően kb. 5-8 percig kell még őket főzni. Azért ha nagyon elkezdenék hullajtani a vízbe a külsejüket, akkor inkább szedjük ki őket, mielőtt apróra esnének szét. Ha a gombócok formázásánál - az egyforma nagyságra törekedve - egy-egy kis darabot valamelyikhez hozzátapasztottunk, akkor előfordulhat, hogy az ilyenkor leválik. Oda se neki, azt is ki lehet szedni, és meg lehet enni. :)

4. A megfőtt gombócokat - lehetőleg egyesével - kiemeljük, úgyahogy lecsöpögtetjük, és a zsemlemorzsába beleforgatjuk. Aki jól felszerelt háztartás, az ezen műveletet szűrőkanállal végezze. Aki kevésbé, annak megteszi egy sima evőkanál is, abból is kifolyik a víz nagyja. Ami véletlenül se jusson eszünkbe: leszűrni szűrőn. Vagy teszem azt: szitán. :)

Óvatosan forgassuk a morzsába, és lehetőleg azonnal. Ilyenkor még nedves, és gusztán rá tud ragadni a pirított zsemlemorzsa, igazán rusztikus és házias kinézetet adva gombócainknak. 

Ha minden jól ment, akkor ilyen kellemes látványt fog nyújtani a serpenyőnk tartalma.

5. Végezetül kicsi szűrőn átszitáljuk, gyömöszöljük a porcukrot, és hozzákeverjük a fahéjat. Tálaláskor adjuk csak az étel mellé, egészségtudatosak fahéjjal hintsék meg a gombócokat.

Frissen az igazi, de még másnap is fogyasztható állagú. Kínálhatjuk desszertként, vagy kraftos levesek után második fogásként. Kevés nagyszerűbb dolog van az életben, mint klassz kis gulyásleves, és utána még klasszabb kis gombócok.

 

 

Spenótos túrós tészta, avagy hogyan főzzünk 80 forintból ebédet

A dolog úgy történt, hogy dugig van a fagyasztó ilyen-olyan lefagyasztott maradékokkal, (pl. húsvétról el nem fogyott túró), meg hányódott a hűtőben 7 dkg (megmértem!) friss spenót, kicsi darab szalonna (az mindig hányódik, kolbászcsücsökkel egyetemben), és unatkozott a polcon 25 dkg tojásmentes nagykockatészta. Meg vettem ilyen főzős újságot, amiben spenótos-juhtúrós tészta kellette magát. Számba vettem, hogy még kéne vagy 15 dkg spenót, és én is főzhetnék spenóttal felturbózott túrós tésztát. Vessetek meg, nem vagyok odáig a juhtúróért, nem igazán szoktam ilyesmit  főzni.

A lakótelepi tízemeletes tövében van a zöldséges néni, akinél - mikor bekukkantottam hozzá egy szép tavaszi napon - nagy kupacban állt a friss spenót. Kértem 15 dkg-ot, és fizettem érte összvissz 80 Ft-ot. Imádom a vidéki életet. Csupa olcsóság tud lenni. :)

Olyan meg nincs, hogy nem szeretem a spenótot. A friss spenót az egész más történet, mint a menza-spenót, amivel gyerekként traktáltak minket. Adjunk esélyt szegény lesajnált spenótnak, hátha megszeretjük. De legalábbis akkora bicepszünk nő tőle, mint Popeye-nak, ahová aztán gondosan odatetováltathatjuk, hogy "szeretlek, joli!". Csak hogy mindig emlékeztessen minket arra, hogy mily nagyszerű dolog is a spenótos-túrós tészta. :)

Hozzávalók:

5 dkg kolozsvári szalonna (húsos, és füstölt. És könyörgöm, ne a teszkóban vegyük, ahol nájlonban "érlelik", hanem ballagjunk el a henteshö', ahol tucatszám lógnak a szögön.)

20-25 dkg friss spenót (amennyit sikerül a zöldségesnek saccperkábé zacsiba gyömöszölni. Márádhát?) Na. Már. Most. Spenótból kétféle lehet: tavasszal van a zsenge, apróbb levelű változat. Én még novemberben is kaptam anno a telekről spenótot. Bitang nagy levelekkel, ropogós erekkel. Kiirthatatlan. A nagy túlélő, mondhatni. Arról, hogy miért teszünk különbséget e kettő között, majd a főzésnél visszatérek.

25 dkg tészta, az alábbi fajtából: nagykocka, fodros nagykocka, csusza, rövidmetélt, végszükség esetén kis darabra tördelt lebbencs (és lehet durum, tojásmentes vagy soktojásos)

15 dkg tehéntúró (külföldre szakadt hazánkfiai használhatnak helyette ricottát. Cottage cheese-zel ne próbálkozzanak, mert az egy másik buli.)

1 kávéskanál (ez a teáskanál kistestvére) szódabikarbóna (elhagyható)

1 evőkanál olaj (ez a szalonna alá. Ha nem akarunk/tudunk szalonnázni, akkor 1 evőkanál vaj vagy margarin (kb. 3 dkg)

1-2 duci gerezd fokhagyma

2 púpos evőkanál tejföl - külföldre szakadt szegény szerencsétleneknek sour cream, vagy creme fraiche

só - több csipetnyi, szalonnától függően

frissen őrölt bors

a tészta főzővizéhez:

1 teáskanál (tudjuk, a nagyobbik) só

1 evőkanál olaj

Elkészítés:

1. Spenót leszárazása és mosogatása. Kellemes, üdítő munka. Először is: hideg vízben öblítjük le a leveleket, mert ugye a spenótunk hő hatására hamar fonnyad. (Nem célunk őket mosás közben megfőzni.) Másodszor: nagyon alaposan öblögetünk, többször, váltott vízzel, aztán leszárazás után mégegyszer, kisebb adagokban. Fogak alatt orvul ropogó homokszemek tömkelege azért nem annyira vígságos dolog, úgyhogy tényleg legyünk alaposak.

Míg vadul mossuk a spenótot, odatehetjük neki a vizet forrni egy nagyobb lábasban (legalább másfél litert szíveskedjünk odatenni).

Mosás után szerencsére nem szükséges leszárogatni a parajleveleket, mert rövidesen úgyis forró fürdőt vesznek.

Nos. A kétféle spenót. Ha zsengét használunk, akkor az hamar megfő. Ha mákunk van, főzni se kell, mert összeesik a serpenyőben. Mindenki tudja magáról, hogy spenót mely változatáért van oda: nyúl-szindrómás, ezért simán megeszi nyersen, vagy a német háziasszony álcája mögé búvik, ezért ronggyá főzve szereti. Csináljuk, ahogy jól esik. Ellenben: a kései, nagylevelű, bitang spenótot főzzük meg, mert az nem fog a serpenyőben klasszul összeesni. Ha pedig akkora a levél, akkor a középső eret műtsük ki belőle, mert az eléggé kemény tud lenni.
Én főzős-típus vagyok, ezért azt a vonalat viszem tovább itt is.

2. Ha felforrt a víz, akkor beleszórjuk a szódabikarbónát, és utánazuttyintjuk a spenótot. (A nagyon okos szakácskönyvem azt mondja, hogy azért kell a bikarbóna, hogy szép zöld maradjon a paraj. Hát kinek a papné, szerintem kevés embernek kedvenc színe a spenótzöld.) NE tegyünk a főzővizébe sót. De tényleg. Ez még nem a tészta.

Okos szakácskönyv és gasztroújság szerint is maximum kettő, azaz kettő perc kell a parajnak a forrásban lévő vízben, ez alatt kellőképpen összeesik. Úgyhogy órát feszülten figyel, kettő perc letelt, és már vetődünk a mosogató környékére kikészített szűrő felé a kis leveleinkkel, amikor is hideg vízben leöblögetjük, aztán szűrőstül magára hagyjuk a mosogató felett, ahol is békésen elcsöpög magának. Ha túlzottan tocsogna, akkor óvatosan kinyomogatjuk belőle a víz nagyját. Nem kell tökszárazra, de a nagyját tényleg távolítsuk el, különben zöld áradat lesz a serpenyőben.

3. Amíg a spenót lecsöpög, foglalatoskodunk a szalonnával. Aki lelkiismereti vagy egyéb, főleg egészségügyi okokból kihagyja a szalonnát, az ugorja át ezt a pontot. Bár szerintem érdemes elcsábulni, mert a szalonnára jellemző füstölt íz miatt lesz igazán fincsi ez az étel.

Szóval, fogjuk a húsos szalonnánkat, és vékony csíkokra metéljük. Ahogy sikerül. Azért igyekezzünk gyufaszálra emlékeztető csíkokat metélni belőle. Ujjunkból nem kell bele, úgyhogy a késsel óvatosan vagdalkozzunk.

Ha ezen művelettel megvagyunk, akkor előveszünk egy 26 centi átmérőjű teflon serpenyőt, beleöntjük mind az egy evőkanál olajat, és kissé megforrósítjuk (villanytűzhely 6 v. 7 fokozatán).

 A megforrósított serpenyőbe beledobjuk a felcsíkozott szalonnát, és folyamatos kevergetés mellett pörcösre pirítjuk (ha nagyon köpköd, akkor mérsékeljük a fokozatot). Honnan tudjuk, hogy pörcös? Onnan, hogy először áttetszővé válik, ekkor távoznak belőle a finom zsírok, és ezek után elkezd ismét "színt" kapni: fehér, majd kissé aranybarna lesz. Pár perc kevergetés után isteni illatok fognak terjengeni a konyhában, és elősomfordálnak a férfiemberek a nappaliból.

Pörctelen szalonna

Pörcös szalonna

Ha pörcös, meg aranybarna, akkor eldöntjük, mit akarunk a szalonnával. Vagy fogunk egy szűrőlapátot, és kiszedegetjük a serpenyőből a szalonnát, vagy jól benne hagyjuk. Fene se fog szedegetni felkiáltással. Ezt mindenkinek a finnyájára bízom.

Ha a szalonna-kérdésben dűlőre jutottunk, akkor fogunk egy fokhagymaprést, és megzúzzuk a gerezdeket. Ha ügyesek vagyunk, akkor sikerült a fokhagymával elsőre beletalálni a serpenyőbe. Elkeverjük a serpenyőben, de alig fokozaton (2 v. 3). A fokhagyma nagyon könnyen megég, jó keserű tud lenni, ezért elég éppencsak megfuttatni a szalonnazsíron. Stahl Judit szokta volt tanácsolni, hogy keverjünk rajta párat, és amint megérezzük az illatát, akkor vegyük is le az egész hóbelevancot a tűzhelyről.

Szalonnamentes változat esetén a vajat felolvasztjuk, rázúzzuk a fokhagymát, a többi ugyanaz: lájtos fokozaton lájtos keverés.

4. Visszatérünk a spenóthoz: ha kicsöpögte magát, akkor a szánalmas kis kupacot vágódeszkára tesszük, és fellaskázzuk. Nem kell agyon aprítani, csak úgy nagyjából. Ahogy a szép-érzékünk megkívánja. Ne turmixoljuk össze, elvégre tésztaételt készítünk, nem főzeléket. (És a nagyobb darab paraj is ugyanolyan vidáman ragad be fogak közé, mint kisebb.)

A leszűrt, felaprított spenótot belekotorjuk a serpenyőbe, és elkeverjük a már ott helyet foglaló alkatrészekkel.

Hozzákeverjük a masszához a túrót, és ezt is alaposan eldolgozzuk vele.

Ha jól egymásba kavarodtak, akkor hozzáadjuk a tejfölt is.

Az egészet jól elkeverjük (ezen utolsó műveletet már nem szükséges bekapcsolt tűzhelyen végezni, mert aminek meg kellett főnie, az már megfőtt), és következhet az ízesítés. Mivel a kolozsvári szalonna eleve sós, ezért óvatosan fogjunk neki a sózásnak. Én négy körben ízesítettem, mire megfelelőnek találtam: sótartóból kis csipetnyit felcsippent, finoman sóz, utána leheletnyien borsoz, megkóstol, és kezdi egészet elölről. Ne legyünk türelmetlenek, 2-3 kör után előjönnek az ízek. Ha nem vagyunk teljesen biztosak magunkban, akkor kérdezzük meg azt, aki a korgó gyomorral a konyhában lebzsel (mikorleszmárkész? mikorleszmárkész?), hogy szerinte nem kéne-e még bele egy kis só meg bors. Ha pedig senkit nem tudunk megkérdezni, akkor meg mindegy, mert az ember akkor is megeszi azt, amit maga főzött ha a) félig nyers, b) sótól habzik c) aranybarna helyett sötétbarna, és NDK-s brikettre emlékeztet.

Ha ügyesen dolgoztunk, akkor az alábbi kellemesen rusztikus tésztaszósz fog ránk visszanézni a serpenyőből:

5. Amíg pepecselünk a szósszal, addig odatehetünk egy fazék (legalább 2-2,5 liter) vizet forrni a tésztának is.

Ha a víz felforrt, beletesszük a sót és az olajat, majd beleszórjuk a tésztát. 8-12 percig főzzük, leginkább addig, amennyit a csomagoláson feltüntetnek. Ha letelt a megadott idő, akkor kóstoljuk meg, hogy NEKÜNK jó-e, és ha nem, még főzzük 1-2 percig. (Azért igyekezzünk nem szétfőzni német háziasszony módra.) Főzés közben időnként keverjük meg, mert ha ezt elmulasztjuk, akkor jól leragad az aljára, és ha még beáztatni is elfelejtjük azt a szerencsétlen fazekat, akkor vakargathatjuk az odaszáradt tésztacafrangokat körömmel a lábos aljáról.

A kifőtt és nagyjából lecsöpögtetett tésztát azonnal borítsuk bele a serpenyőbe, és forgassuk össze a spenótos-túrós mártásunkkal.

Készen is vagyunk, frissen a legfinomabb. Ez a mennyiség 2 bőséges, vagy 3-4 kisebb adagra elég (attól függően, hogy kákabélű, vagy beles vendégeink/családtagjaink/barátaink vannak). Természetesen lehet fél kiló tésztával is csinálni, akkor egyszerűen mindenből a dupláját vesszük, de fél kiló spenót megtisztítása és leszárazása nagyjából olyan, mint sajtreszelővel rejszolni: enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas (remélem jól idéztem, thnx Ford Fairlane).

Tálalás:

Ha félretettük a szalonnapörcöket, akkor tálaláskor szedjen mindenki magának, ízlése szerint. Ha gondoljuk, adhatunk mellé plusz tejfölt, szofisztikált mániákus ínyencek pedig hullajtsanak a tetejére kevés parmezánforgácsot. Akárhogy is, szerintem a tavasz egyik legnagyszerűbb ebédje, Popeye ide vagy oda.